2017. október 20.

Adóstratégiai Nap 2018

Közeledik az év vége. Ez az az időszak, amikor egymást érik a következő évi adójogszabályokat ismertető előadások.

Az adóváltozások nyomon követése már önmagában sem egyszerű folyamat. Ám mi most mégis egy ennél stratégiailag fontosabb témában szervezünk konferenciát.

2017. november 28-án a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara a Joint Venture Szövetséggel és a Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamarával közösen adóstratégiai napot tart a WTS Klient Adótanácsadó Kft. szakmai támogatása mellett, a budapesti Aquincum Hotelben.

Egy olyan napot tervezünk, ahol a három oldal, a kormányzat, a vállalatok és a szakmai tanácsadók együtt ülnek le megvitatni az adózási környezet elmúlt 5-10 évének tapasztalatait, és tesznek javaslatot a következő 5-10 év fontosabb irányvonalaira, de akár konkrét intézkedéseire is.

Felkértük Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, Izer Norbert adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkárt és Tamásné Czinege Csilla adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkárt, hogy tartsanak előadást, illetve vegyenek részt panelbeszélgetésben.

A legnagyobb magyar vállalatok adóvezetői (többek között az Audi, a Mol, a Robert Bosch, a Telekom és az E.on) már igent mondtak, nemcsak az eseményen, hanem a beszélgetéseken való részvételre is.

Találkozzunk az Aquincum Hotelben november 28-án, alakítsuk együtt a következő évek adóstratégiáját!

A meghívót a konferencia programjával PDF-formátumban innen töltheti le:
Meghívó – Adóstratégiai Nap 2018 (PDF)

Jelentkezni a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamaránál, ide kattintva tud:

Lépjen velünk kapcsolatba!

Amennyiben bármilyen kérdése vagy megjegyzése van a WTS Klienttel, illetve szakmai anyagainkkal kapcsolatban, töltse ki rövid kapcsolatfelvételi űrlapunkat és hamarosan keresni fogjuk Önt.