2017. február 17.

Támogató eljárás – az ügyfélbarát NAV koncepció újabb megjelenése

Támogató eljárásA kormányzati kommunikáció régóta hangoztatott eleme egy ügyfélbarát, szolgáltató adóhatóság kialakítása. A cégvezetők álmainak NAV-ja egyfajta jó tündérként tesz különbséget a jó és a rossz adózó között, miközben az adózási szabályok erdejében eltévedt polgárokat és cégeiket – NAV ellenőrzés és adóbírság helyett – szép szóval és sok megértéssel tereli vissza a helyes útra. Az alábbiakban áttekintjük, hogy mi valósulhat meg ebből a támogató eljárás során.

Rövid kitekintés a támogató eljárás kapcsán 

A cégek és az adótanácsadói szféra régóta szorgalmazott igénye, hogy az adóhatóság ne egyből ellenőrzést indítson, ha kockázatot észlel, hanem párbeszéddel, együttműködéssel, szolgáltató módon próbálja rávezetni az adózókat az adószabályok helyes értelmezésére, és az esetleges adminisztrációs hibák kiszűrésére.

Feltehetően ennek eredménye az ügyfélbarát NAV koncepció új eleme: a támogató eljárás. Nem minden elemében új azonban ez a rendszer.

A korábban meglévő eljárásjogi keretek is biztosítanak lehetőséget egyfajta puhább eljárásra. Az adóhatóság ilyenkor nem bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzéssel, hanem az ellenőrzések egyik kevésbé szigorú válfajával, azadókötelezettségek teljesítésére irányuló ellenőrzéssel érdeklődik a bevallásokról és a kapcsolódó dokumentumokról.

Ez utóbbi ellenőrzés nagy előnye a szakzsargonban adónem ellenőrzésnek is nevezett bevallások utólagos vizsgálatával szemben, hogy az ellenőrzés megindulását követően még mód van arra, hogy az esetleges hibákat, hiányosságokat önellenőrzés útján – az ellenőrzés eredményeként kiszabható adóbírsághoz és késedelmi pótlékhoz képest jóval kedvezőbb önellenőrzési pótlékot megfizetve – saját magunk javítsuk.

A NAV ezen eljárása a még egy utolsó esélyt ad arra, hogy megtegyük azokat az intézkedéseket, amelyekkel elkerülhetjük az ellenőrzést és a súlyos szankciókat Érdemes ezért jól felkészülni az adóhatóság előtti vitákra, így akár kérni az adóeljárásokban jártás szakértő, akár a WTS Klient segítségét is.

Az állami szervek mostanra felismerték azt is, hogy a jogszabálysértések, anomáliák egy része sokkal hatékonyabban orvosolható az adózókkal folytatott párbeszéddel, formális ellenőrzés lefolytatása nélkül. Az így megszületett új intézmény kapta a támogató eljárás nevet.

Hogyan kerülhet a cégünk a támogató eljárás alá?

A NAV kiválasztási eljárása, annak a döntésének meghozatala, hogy mely adózókkal fog behatóbban foglalkozni továbbra is belső hivatali folyamat, a kockázatelemzés során dől el alapvetően. Ilyenkor az adóhatóság a rendelkezésére álló adatokat (pl. kötelező adatszolgáltatások információit, bevallások adatait) elemzi. Az értékelés pontos részleteit nem lehet megismerni, de feltehetően kiugró eltérések, logikai ellentmondások vezethetik az adóhatóság célkeresztjébe az egyes cégeket.

Az adóhatóság a kockázatelemzést követően, a feltárt kockázat súlyát és jellegét szabadon mérlegelve dönti el, hogy

  1. támogató eljárást indít,
  2. az adózót ellenőrzésre választja ki,
  3. bűnügyi jelzéssel él a NAV nyomozó hatósága felé.
A támogató eljárás menete

Az adóhatóság a támogató eljárás keretében

  1. közvetlen felhívja az adózót az önellenőrzésre (feltehetően olyan esetekben, amikor egy kérdés a rendszer adatok alapján könnyen megítélhető), vagy
  2. felveszi a kapcsolatot az adózóval, hogy együtt az adóhatóság szakmai támogatását igénybe véve orvosolják a feltárt hibákat, hiányosságokat.

A támogató eljárásban való részvétel önkéntes, a cégek maguk döntik el, hogy élnek-e a NAV-tól kapott lehetőséggel.  Nem túl bölcs döntés ettől elzárkózni, mivel egyrészt az eljárás keretében feltárt és egyúttal rendezett jogsértések miatt szankcionálásnak nincs helye, másrészt a támogató eljárás eredménytelensége esetén az adóhatóság bármikor az ellenőrzés eszközéhez nyúlhat.

A NAV és az adózók közötti párbeszéd sikerének kulcsa – akárcsak minden emberi és üzleti kapcsolatnak – a kölcsönös bizalom. Ez nem születik meg önmagában attól, hogy a párbeszéd jogi kereteit a támogató eljárás útján biztosították, a bizalomhoz szükség lesz egy hosszú ideig fennálló és következetes adóhatósági gyakorlatra. Amennyiben a cégek, magánszemélyek azt látják, hogy az ajtón belépő adóellenőr a támogató eljárás keretében tényleges megoldásra törekszik, komolyan veszi szolgáltatói minőségét és nem csupán az adóbevételi számok bűvkörében él, akkor várhatóan maguk fogják keresni a lehetőséget, hogy a problémákat nyíltan, átlátható módon tárják a NAV elé.

A témához kapcsolódó cikkek:

Önellenőrzés – hasznos tudnivalók

NAV előtti cégképviselet – legfontosabb tudnivalók

Ügyféli nyilatkozat, teljességi nyilatkozat NAV ellenőrzés során

Lépjen velünk kapcsolatba!

Amennyiben bármilyen kérdése vagy megjegyzése van a WTS Klienttel, illetve szakmai anyagainkkal kapcsolatban, töltse ki rövid kapcsolatfelvételi űrlapunkat és hamarosan keresni fogjuk Önt.