2018. november 23.

A 2019. évi adótörvény módosítások

Rövid összefoglalás döntéshozóknak

adotorveny-modositasok

A Magyar Országgyűlés 2018. november 13-án elfogadta az őszi adócsomagot, így a nyári adócsomaggal együtt lényegében teljesnek tekinthetők a 2019-től hatályba lépő adótörvény módosítások. Az alábbiakban összegezzük a jelentősebb változásokat. 

Általános forgalmi adó
  • Egyes lakóingatlanok értékesítése továbbra is 5% áfával terhelt, feltéve, hogy a teljesítés 2020. január 1. napjával kezdődő és 2023. december 31. napjával záruló időszakra esik, illetve, hogy az építési engedélyhez kötött építési munka esetén a lakóingatlan építésére 2018. november 1. napján van végleges építési engedély, vagy az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenységet legkésőbb 2018. november 1. napján bejelentették.
  • Az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatár 8 millió forintról 12 millió forintra emelkedik.
  • Ha a bérelt személygépkocsit gazdasági és magáncélra egyaránt használják, az adminisztratív terhek csökkentése érdekében 50%-os diktált levonási hányadot állapít meg a törvény a bérbeadást terhelő előzetesen felszámított áfa levonására. Ha nem kívánjuk alkalmazni a diktált 50%-os levonási hányadot, úgy a levonást az erre vonatkozó, megfelelően alátámasztott dokumentáció alapján olyan mértékben gyakorolhatjuk, amilyen mértékben a személygépkocsit adólevonásra jogosító gazdasági tevékenysége érdekében használjuk, hasznosítjuk.
  • Az utalványok átruházására vonatkozó szabályok megkülönböztetik az egycélú és a többcélú utalványokat az adófizetési kötelezettség keletkezésének szempontjából. A cél az, hogy minden olyan esetben, amikor arra lehetőség van, az adóztatás már az utalvány kibocsátásakor megtörténjen.
  • Az áfa levonási joga gyakorlásának szempontjából fontos, hogy az adóalany a belföldi nyilvántartásba vételét megelőzően keletkezett, el nem évült (korábban vissza nem téríttetett) levonható előzetesen felszámított adó összegét a nyilvántartásba vétel napját magában foglaló adómegállapítási időszakban jogosult figyelembe venni.
  • A tejek adómértékének 5%-ban történő egységesítése megtörténik azzal, hogy az ESL és UHT tejek is a kedvezményes 5%-os áfa kulcs alá esnek.
  • A gabona és acélipari termékek fordított adózás alá esnek 2018. december 31-ét követően is.
Társasági adó 
  • Létrejön a csoportos társasági adóalanyiság. A létrehozás feltétele, hogy az adózók között legalább 75%-os arányú szavazati jogon alapuló kapcsolt vállalkozási viszony álljon fenn. A csoportos társasági adóalanyiság adókötelezettségét a csoporttagok közül e célra kijelölt és az állami adó- és vámhatóságnak bejelentett csoporttag, mint csoportképviselő, a csoportazonosító szám alatt teljesíti, valamint ugyanilyen módon gyakorolja adózói jogait. A csoportos társasági adóalany létrehozásának engedélyezésére irányuló kérelem az adóév utolsó előtti hónapjának első napjától az adóév utolsó előtti hónapjának 20. napjáig nyújtható be. A határidő jogvesztő. A kérelmet első alkalommal 2019. január 1. és 2019. január 15. között lehet benyújtani. A határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének helye nincs. Engedélyező határozat esetén a csoportos társasági adóalany 2019. január 1-jétől jön létre.
  • A fejlesztési tartalék maximum összege 10 milliárd forint lehet a korábbi 500 millió forint helyett.
  • Új kamatlevonás-korlátozási szabály váltja fel az alultőkésítésre vonatkozó rendelkezéseket. A szabályozás értelmében növeli az adóalapot a nettó finanszírozási költségnek a kamatfizetés, adózás és értékcsökkenés előtti adóévi eredmény (EBITDA) 30%-a vagy 939 810 000 forint (3 millió euró) közül a nagyobb összeget meghaladó része. Ezen adóalap-növelés összegét ugyanakkor csökkenti – legfeljebb annak összegéig – a korábbi adóévekben keletkezett kamatlevonási kapacitás még fel nem használt része. A 2016. június 17-ét megelőzően kötött finanszírozási költség alapjául szolgáló szerződések kívül eshetnek az új szabály alkalmazási hatálya alól (eseti vizsgálat szükséges). 
  • A munkahelyi óvoda üzemeltetésére fordított költségek az adóalapnál elismert költségnek minősülnek.
  • Az ellenőrzött külföldi társaság fogalma és a kapcsolódó adóalap korrekciós tételek lényegesen módosulnak. 
Személyi jövedelemadó
  • A cafetéria rendszer gyökeresen átalakul, a legtöbb eddigi bevett juttatás adómentessége vagy kedvezményes adóterhe megszűnik.
  • Mi marad például továbbra is kedvezményes juttatási elem?
    • SZÉP kártya (béren kívüli juttatás: 34,5% adóteher)
    • a cégtelefon magáncélú használata
    • a hivatali, üzleti utazáshoz kapcsolódó étkezés vagy más szolgáltatás (nem bevétel)
    • a reprezentáció és üzleti ajándék címén adott termék és szolgáltatás (egyes meghatározott juttatás: 40,71% adóteher).
    • csekély értékű ajándék a korábbi három alkalom helyett 2019-től évente csak egy alkalommal adható (egyes meghatározott juttatás: 40,71% adóteher). 
  • Adómentesen adható a sportrendezvényre / egyes kulturális rendezvényekre szóló belépőjegy (az adómentesség felső határa = a minimálbérnek megfelelő összeg).
  • A 2018. december 31-ét követően kifizető (munkáltató) által kötött kockázati biztosítás (legyen szó akár egyéni, akár csoportos biztosításról) díja adóköteles (figyelemmel a törvényjavaslat indokolására és a 2019. január 1. előtt megkötött kockázati biztosításokra vonatkozó egy éves átmeneti rendelkezésre).
  • A családi (adóalap) kedvezmény összege eltartottanként és jogosultsági hónaponként 116 670 forintról 133 330 forintra nő.
  • Az egyéni vállalkozóknak is elkészíti a bevallási tervezetet a NAV. A bevallási határidő az adóévet követő május 20. (már a 2018-as adóévre is érvényesen).
  • A lakáscélú hitel esetében nem kell jövedelemként figyelembe venni a kamatkedvezményt (ehhez a folyósítás évét megelőző négy évben adott hitel nem lehet több mint 10 millió forint, ugyanakkor a méltányolható lakásigény feltételeinek nem kell megfelelni).
Szociális hozzájárulási adó
  • A szociális hozzájárulási adó mértéke továbbra is 19,5%.
  • Az egészségügyi hozzájárulás megszűnik, és a szociális hozzájárulási adóba olvad. A szociális hozzájárulási adó önálló törvénybe kerül (a szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény).
  • Változik a korábbi felsőhatár-számítás. Aki munkaviszonyában havi szinten a minimálbér összegének kétszeresét keresi, annak például az osztalék vagy az árfolyamnyereségből származó jövedelem után nem kell szociális hozzájárulási adót (Jelenleg az egészségügyi hozzájárulás összege 450 000 forintban van maximalizálva.)
Adózás rendjéről szóló törvény
  • A késedelmi pótlék mértéke a jelenlegi jegybanki alapkamat kétszereséről (1,8%) a jegybanki alapkamat öt százalékponttal növelt mértékére (5,9%) emelkedik.
  • Az adóelőleg-kiegészítési szabályok megsértése esetén a kiszabható mulasztási bírság maximális mértéke a felére csökken.
  • Kötelező ellenőrzést folytat a NAV annál a gazdasági társaságnál, amelynek nettó árbevétele két egymást követő évben is eléri a 60 milliárd forintot, de ennek ellenére nem mutat ki profitot. (Ez nem vonatkozik a jogelőd nélkül alapított társaságok első négy üzleti évére.)
Innovációs járulék
  • 2019. január 1-jével módosul az innovációs járulék fizetésére kötelezettek meghatározása. Számos, korábban járulékfizetés alól mentesülő vállalkozás minősülhet járulékfizetésre kötelezettnek.

Amennyiben tudni szeretné, hogyan érintik az Ön cégét a 2019-es adótörvény módosítások, keresse meg bizalommal a WTS Klient adószakértőit!

Az összefoglaló PDF-formátumban innen tölthető le:
WTS Klient Newsflash 2018.11.23. – 2019. évi adótörvény módosítások

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:

Munkáltatói lakáscélú hitelek 2019-től, avagy mi jön a munkáltatói lakáscélú támogatás után?

Az őszi adómódosító csomag legfontosabb elemei

Drámai változások a szocho és az eho rendszerében 2019-től

A 2019-es adócsomag

Adóváltozások 2019

Lépjen velünk kapcsolatba!

Amennyiben bármilyen kérdése vagy megjegyzése van a WTS Klienttel, illetve szakmai anyagainkkal kapcsolatban, töltse ki rövid kapcsolatfelvételi űrlapunkat és hamarosan keresni fogjuk Önt.