A VGD Hungary WTS Klient Gazdasági Tanácsadó Kft-be történő beolvadásával 2025. január 1-jétől Lénárt Noémi könyvelési igazgatói pozícióban folytatja a pályafutását – jelentette be a közel 370 munkatársat foglalkoztató és hétmilliárd forint árbevételű WTS Klient cégcsoport.
Lénárt Noémi mérlegképes könyvelő, adótanácsadó, valamint IFRS mérlegképes könyvelő képesítésekkel rendelkezik. A számviteli szakember az elmúlt több mint 15 évben számos neves, nemzetközi tanácsadó cégnél szerzett széles körű tapasztalatot szakmai és vezetői területen egyaránt. Ügyfélportfólióját tekintve elsősorban nemzetközi hátterű szolgáltató és kereskedelmi ügyfeleknek nyújtott széleskörű számviteli és adó-compliance szolgáltatásokat.
Tanulmányait a Budapesti Gazdasági Főiskolán, valamint a Magyar Könyvvizsgálói Kamaránál végezte. 2020-ban csatlakozott a VGD-hez, ahol a cég beolvadásáig senior számviteli menedzseri feladatokat látott el.
Új pozíciójában, könyvelési igazgatóként Lénárt Noémi célja, hogy vezetői feladatai mellett továbbra is támogassa az élenjáró számviteli digitalizációs folyamatok továbbfejlesztését a több mint 25 éves múlttal rendelkező, és a hazai piac egyik legelismertebb szereplőjeként számon tartott, személyre szabott, komplex gazdasági tanácsadási szolgáltatásokat nyújtó WTS Klient cégcsoportnál.
A sajtóközlemény PDF-formátumban az alábbi linken tölthető le:
WTS Klient sajtóközlemény 2025.02.11. – Új könyvelési igazgató a WTS Klientnél (PDF)