2017. június 29.

Pénzforgalmi szemlélet szerinti és eredmény alapon készített jelentések

pénzforgalmi szemléletA vállalkozások tevékenységének adott évi eredményét az éves zárás során elkészített egyszerűsített, illetve az éves beszámoló részét képező eredménykimutatás mutatja meg. A számviteli törvény előírásai szerint az üzleti tevékenység eredménye megállapítható összköltség eljárással vagy forgalmi költség eljárással. Az éves beszámolót készítő vállalkozások esetében a kiegészítő melléklet részét képezi kötelező jelleggel a cash flow kimutatás is, amely a pénzeszközökben bekövetkezett változást mutatja be. Az éves beszámoló részét képező kimutatások esetében mind az eredménykimutatás, mind a pénzforgalmi szemlélet szerinti eredmény levezetését tartalmazó cash flow kimutatás szerkezete és minimális tagolása előre meghatározott.

Az évközi jelentés is készülhet pénzforgalmi szemlélet szerint

A vállalkozások többsége évközi jelentéseket is készít, melynek formája és felépítése a vállalkozásra jellemző bevételek és ráfordítások megfelelő bemutatására szolgál.  Az évközi jelentés készülhet eredmény alapon vagy pénzforgalmi szemléletben is, attól függően, hogy milyen típusú döntések támogatására van szükség. Az évközi és az éves jelentések összeállításának alapjait minden esetben a könyvelés során rögzített adatok képezik. A kettős könyvvitel alkalmazása során a gazdálkodó eszközeiről és azok forrásairól, valamint a bennük bekövetkezett változásokról zárt rendszerben, valóságnak megfelelő, folyamatos és áttekinthető nyilvántartás készül.

Ezzel szemben az egyszeres könyvvitel során a vállalkozás csak a tulajdonában levő pénzeszközökről és azok forrásairól vezet nyilvántartást, így a kimutatott eredmény és pénzállomány változás döntően megegyezik. Utóbbi használata jelentősen korlátozott, ezért a vállalkozások jelentős többsége esetében a kettős könyvvitel alapján kimutatott eredmény és a pénzforgalmi szemléletű eredmény – vagyis a pénzeszközökben bekövetkezett változás – között eltérés mutatkozik.

Hogyan egyeztethetőek össze a pénzforgalmi szemlélet szerint, illetve az eredmény alapon kimutatott összegek?

Az eredmény alapú szemlélet és a pénzforgalmi szemlélet összekapcsolása ún. indirekt cash flow kimutatás elkészítésével valósítható meg. Az indirekt cash flow kimutatás elkészítésekor a vállalkozás eredményéből kiindulva kiszűrjük azon tételeket, amelyek nem járnak pénzmozgással, illetve figyelembe vesszük az egyes mérleg pozíciókban bekövetkezett változások hatásait. Amennyiben például a cég követelésállománya növekedett, akkor a növekmény összegével az elszámolt eredményünket csökkentenünk kell. A növekedés azt mutatja, hogy nőtt a kintlévőségünk, vagyis az eredmény növekedés kimutatása a pénzforgalmi szemlélet szerint nem megalapozott. Fordítva mondhatjuk el ugyanezt a vállalkozás kötelezettségeiről: ebben az esetben a növekedés miatt valószínűleg több költséget számoltunk el, de ezek pénzügyileg még nem kerültek rendezésre, vagyis növeljük az eredményünket ahhoz, hogy a tényleges pénzállomány változásunkat megállapítsuk.

A számviteli alapon elszámolt eredmény és a pénzeszközökben bekövetkezett változások összege közötti eltérések további oka lehet többek között egy esetleges tőkeemelés, tőkeleszállítás, kölcsön felvétel, illetve visszafizetés stb. A tárgyi eszközök mozgásainak eredményre és pénzeszközökre gyakorolt hatását is megfelelően kell kezelnünk.

Amennyiben a vállalkozás kettős könyvvitel szabályai szerint kimutatott eredménye és a pénzeszközök változása jelentős eltérést mutat, akkor indokolt az eltérés okát megvizsgálni. Amennyiben ez az elemzés a vállalkozás tulajdonosai számára is fontos, akkor rendszeres évközi jelentések készítését írhatják elő, amely pénzforgalmi szemléletű eredmény levezetést is tartalmaz.

Lépjen velünk kapcsolatba!

Amennyiben bármilyen kérdése vagy megjegyzése van a WTS Klienttel, illetve szakmai anyagainkkal kapcsolatban, töltse ki rövid kapcsolatfelvételi űrlapunkat és hamarosan keresni fogjuk Önt.