ÁNYK kivezetése

A WTS Klient szakértői az elmúlt időszakban nagyon sok ügyfélkérdést kaptak azzal kapcsolatban, hogy valóban megtörténik-e az ÁNYK (Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram) tervezett kivezetése, illetve mire kell felkészülniük a vállalkozásoknak 2027. január 1-jétől.

Egészen ma reggelig abból kellett kiindulnunk, hogy nem lesz halasztás. A NAV október 15-én reggel közzétett tájékoztatása azonban lényeges változást vetít előre: a teljes, egyidejű kivezetés helyett a NAV fokozatos átállást javasol.

A NAV az október 15-i közleménye szerint felmérésben kérte ki a könyvelők, adózási szakemberek és fejlesztők véleményét az e-áfa-rendszerről. A mintegy 2000 válaszadó közül a könyvelők 55%-a a felkészülési idő hiányát, illetve a könyvelőprogramok fejlesztésének elmaradását jelölte meg akadályként. A szoftverfejlesztők 64%-a pedig még nem kezdte meg a tényleges tesztelést. 

Sok volt még a nyitott kérdés

Tanácsadóként mi is számos bizonytalanságot láttunk a korábban tervezett, gyors átállással kapcsolatban:

  • Egyrészt kérdéses volt, hogy az ÁNYK kivezetése 2027. január 1-jei hatállyal milyen terhelést jelentett volna a NAV rendszereire, és valamennyi érintett adózó megfelelően fel tudott-e volna készülni az új működésre.
  • Másrészt az általunk elérhető információk alapján olyan technikai kérdések sem kerültek még rendezésre, mint a közösségi összesítő jelentés sorsa, illetve, hogy az bekerül-e az e-áfa M2M rendszerbe.
  • Emellett az általános M2M bizonylatbeküldési rendszer esetében még viszonylag kevés nyomtatvány XSD-struktúrája állt rendelkezésre.

A NAV mostani közleménye alapján ezeknek a kérdéseknek a rendezésére több idő állhat rendelkezésre.

Milyen újraütemezést javasol a NAV az ÁNYK kivezetésére?

A NAV elképzelése szerint az ÁNYK kivezetése bevallásonként és űrlaponként, fokozatosan történne. 

A közlemény alapján:

  • elsőként, 2027 folyamán a legnagyobb cégek térnének át kötelezően az e-áfára (bár még nem tiszta, hogy kik minősülnének a legnagyobb cégeknek, adóteljesítményhez, esetleg tranzakciószámhoz kötnék-e, és az sem, hogy az eredeti, január 1-i határidő marad-e bizonyos méret felett változatlan);
  • az áfabevallók többsége, így például a kis- és középvállalkozások több időt kapnának a felkészülésre és a tesztelésre;
  • számukra a NAV javaslata szerint 2028. január 1-jétől válna kötelezővé az e-áfára történő átállás;
  • több széles körben használt bevallás, így például az szja- és a társaságiadó-bevallás 2027-ben még benyújtható maradna a régi rendszerben;
  • az egyes nyomtatványok csak akkor kerülnének ki az ÁNYK-ból, amikor az érintetteknek már elegendő idejük volt az új megoldás megismerésére és kipróbálására. 

Fontos hangsúlyozni, hogy a NAV közleménye jelenleg javaslatként fogalmazza meg az új ütemezést. Ezért egyelőre nem célszerű úgy tekinteni rá, mint már végleges, hatályos átállási menetrendre. 

Fellélegezhet a szakma, de az elkezdett fejlesztéseket nem érdemes félretenni

A bejelentés kétségtelenül adhat némi lélegzetvételnyi időt az adózási szakmának, a könyvelőknek, a vállalkozásoknak és a szoftverfejlesztőknek. Ugyanakkor véleményünk szerint hiba lenne a mostani hírt úgy értelmezni, hogy az M2M-fejlesztések aktualitásukat veszítették.

Azoknak a vállalkozásoknak sem kell tehát aggódniuk, amelyek már elkezdték az M2M-bevezetést, vagy éppen annak előkészítése előtt állnak.

Az M2M-megoldások ugyanis nem kizárólag a jogszabályi megfelelés miatt lehetnek fontosak. Megfelelő kialakítás mellett lehetőséget teremtenek arra, hogy a bevallások beküldési folyamata nagymértékben automatizálható legyen, csökkentve a manuális adminisztrációt és az ehhez kapcsolódó többletmunkát.

Éppen ezért a hosszabb felkészülési időt nem feltétlenül a projektek leállítására, hanem inkább arra érdemes felhasználni, hogy a vállalkozások nagyobb időnyomás nélkül tervezzék meg, fejlesszék és teszteljék digitális adózási folyamataikat. A NAV saját megfogalmazása szerint is csak a bevezetés ütemezése változna, az irány nem: az ÁNYK-t korszerűbb digitális szolgáltatások váltanák fel. A NAV a kisebb vállalkozások és magánszemélyek számára elsősorban az ONYÁ-t, a nagyobb cégek számára a gép-gép kapcsolaton alapuló megoldásokat, az áfabevallás területén pedig az e-áfát jelöli meg alternatívaként.

m2m-afa-megoldas
WTS NAVIGATE M2M ÁFA-MEGOLDÁS

A WTS Klient adótanácsadói rendszeresen figyelik az áfabevallás digitalizálódásának lépéseit a jogalkotási folyamatban, és a leginkább naprakész válaszokat tudják adni ügyfeleiknek a témában felmerülő kérdésekre. Digitális megoldások üzletágunk IT-fejlesztésekben és adózásban is tapasztalt szakértői ezen túlmenően szívesen segítenek Önnek az e-áfa rendszerre történő átállásban és az M2M áfabevallás bevezetésére való felkészülésben is. Keressen minket már most, hogy már a folyamat elindításához szakértői támogatást kapjon!

Jelen cikkünk kizárólag az általános tájékoztatást szolgálja és nem tekinthető tanácsadásnak.