2018. október 24.

A 3. nemzeti adókonzultáció, avagy Ön milyen érdemjegyet adna a magyar adóhatóságnak?

nemzeti-adokonzultacio

Az október 4-én tartott 3. nemzeti adókonzultáció során elhangzott a cikkünk címében szereplő kérdés, vagyis, hogy ki milyen érdemjegyet adna a magyar adóhatóságnak. A rendezvényen a kérdésre nem az adózók, hanem az adótanácsadók adtak választ. Azt, hogy milyet, cikkünk végén eláruljuk, és az is ki fog derülni, hogy a magyar adóhatóság (NAV) jövőbeni lépéseit is figyelembe véve milyen a hatóság megítélése, és mire számíthatunk a jövőben a néha már túlzottnak tűnő méreteket öltő adóadminisztrációt illetően.

Adat data atad

Játék a szavakkal: a magyar adat szó az angol data szó megfelelője, és pontosan ugyanezen betűk alkotják az EU adóelkerülés ellen szóló irányelveit (ATAD, anti tax avoidance directive). Az információ hatalom, és ezt a magyar adóhatóság is régóta tudja, azonban az adatok nagyüzemi kezelése, feldolgozása, kiértékelése, illetve a kockázatos adózók azonosítása a közeljövőben még magasabb szintre lép. Az adatokat pedig az adózóknak kell szolgáltatni, ami rövidtávon egyértelműen az adóadminisztráció növelésével jár. A magyar EKÁER rendszer pozitívumai vitathatatlanok, de még mind a mai napig növeli a rendszer az adózók egy részénél a költségeket, és a mulasztási bírságok is könnyű zsákmánynak tűnnek egy jelentős tranzakciószámot produkáló cégnél, hiszen a nagy számok törvénye alapján a legjobban kialakított vállalati adminisztrációba is hiba csúszhat. 2018. július 1-jétől pedig az online számlázás gazdagította tovább a vállalati adminisztrációt, egy súlyos – hibásan történő számlajelentésenként akár 500 ezer forintos – mulasztási bírság rémével.

Online számlázás

Az online számlázás bevezetése óta a beküldött számlák száma közel 15 millió, ebből a sikeres beküldések tételszáma több, mint 6 millió. Júliusban még mentesülhettünk bizonyos körülmények között a szankciók alól, de augusztustól a NAV megbüntetheti az adózókat (a nemzeti adókonzultáció során elhangzottak alapján az adott helyzet minden körülményét figyelembe véve és mérlegelve).  Az online számlázás, ha beépül a mindennapjainkba, és IT-megoldásokkal valamennyi adóalany számára automatikussá válik, úgy gondolom, hogy pozitív lehet mind a hatóság, mind az adóalanyok számára. Ha nem is tisztul meg ezzel a lépéssel egy csapásra az adócsalóktól a magyar gazdaság, mégis olyan muníciót szolgáltathat a célzott adóellenőrzések megtételéhez, amely növeli az adóbevételeket, és a jó adózókat tehermentesíti a felesleges adóellenőrzések adminisztratív terhe alól.

E-adalékok

A sok E betű egy élelmiszer csomagolásán már nem túlzottan jó jel. E-bevallás, E-adatszolgáltatás, E-ellenőrzés, E-papír. Azt is mondhatjuk, hogy ezek az adóhatóság jelenlegi megatrendjei, kérdés, hogy valamennyien örülünk-e ezeknek. Már tavaly, a 2. nemzeti adókonzultáció egyik fő témája volt az elektronikus ügyintézés, és a magyar adózási irányvonalak is azt mutatják, hogy a digitalizálás az egyik fő cél a NAV részéről, és hogy az adóhatóság halad a korral (sok esetben akár gyorsabban is, mint az adózók, és a kisebb forrásokkal gazdálkodó cégek számára nehézséget okozhat a változások lekövetése). Az e-bevallások kifejezetten jó kezdeményezésnek bizonyulhatnak. Az adóhatóság felismerte, hogy a rendelkezésre álló adatok felhasználásával könnyebbé lehet tenni az adózók életét, és ily módon csökkenteni lehet az adóadminisztrációt. A személyi jövedelemadó bevallás tervezetek (e-szja) véleményem szerint mérföldkőnek, és az utóbbi évek egyik legnagyobb sikertörténetének számítanak a NAV és az adózók életében is. Az e-bevallások kiterjesztése is pozitív lehet (gondoljunk csak a jövedéki adó bevallásra), és további adónemek bevonása sem elképzelhetetlen. Az adózók, az adótanácsadók és a nemzeti adókonzultáció alapján a hatóság véleménye is megegyezik azonban abban, hogy a választási lehetőségeket felkínáló adónemekben meg kell hagyni az adózók szabad választási jogát, és azt a lehetőséget, hogy a jövőben továbbra is maguk tudják kitölteni és beadni például a társasági adó bevallásukat.

Az e-ellenőrzések is működnek a gyakorlatban, azaz nem szükséges személyesen megjelennünk, több doboznyi iratanyaggal az ellenőrzésen, hanem akár személyes jelenlét nélkül is abszolválható egy ellenőrzés. A folyamatban a megbízólevél átvételétől kezdve az anyagok átadásán át, a jegyzőkönyv elektronikus kézbesítésén túl, az e-papír használatával akár a fellebbezés szakaszában is működik a személyes jelenlét nélküli ügyintézés.

A nemzeti adókonzultáció tapasztalatai szerint van még hová fejlődni

Adótanácsadóként elmondható, hogy egyértelmű a pozitív változás az adóhatóság oldaláról. Valódi párbeszédek tudnak kialakulni, ennek pedig különösen örülünk, hiszen mind a mai napig elég sok olyan törvényi hivatkozás van, amelyet máshogy ért az adótanácsadó-adózó páros, és máshogy a NAV.

A pozitívumok és az adózók érdekében (is) történő informatikai fejlesztések mellett vannak még területek, ahol fejlődni lehetne, ezt az adózók oldaláról érkező fair kritikák is megerősítik. Szükséges lehet egyrészt az adóhatóság oldaláról is a NAV több ezer munkatársa számára is nyilvánvalóvá tenni, hogy más hozzáállásra van szükség a jogkövető adózók, és az adóterheiket szándékosan nem fizető adózók esetében.

A jelentős informatikai fejlesztések mind az adóhatóság, mind az adózók részéről rendkívüli energiákat igényel, és itt is elmondható, hogy a NAV jól állta a sarat, és az adózóktól, adótanácsadóktól, valamint fejlesztőktől érkező észrevételeket és tanácsokat is figyelembe vette például az online számlázás indítása kapcsán. Az e-ellenőrzések során az adózói észrevételek hatására a közeljövőben megoldható lesz az, hogy akár korlátlan adatmennyiséget is feltöltsünk az adóhatóság felé 500 megabyte-onként. (A spam szót a NAV is ismeri, így jobb, ha csak valóban a kért és szükséges információkat küldjük el a NAV felé.)

A cégkapu is nagyobb szerepet fog kapni 2019-ben, hiszen az elsődleges hatósági kapcsolattartás eszköze lesz (az ügyfélkapu jelenleg még alkalmazható a NAV-val történő kapcsolattartásban). Éppen ezért nagyon fontos, hogy az év hátralévő részében felkészüljünk. Rendezzük, hogy cégünknél a cégkapu használatára kinek milyen jogosultsága van, és a felelősségi köröket is tisztázni kell, hiszen nem mindegy, hogy a jövőben ki és mikor fogja átvenni egy esetleges adóhatósági ellenőrzésről a levelet, és remélhetőleg egy megállapítást nem tartalmazó jegyzőkönyvet. Az ilyen jegyzőkönyvet kapó ügyfelek minden bizonnyal a legjobb érdemjegyet adják majd az adóhatóságnak (az adótanácsadók a nemzeti adókonzultáció során egy kicsivel szigorúbbak voltak ennél). Ebből az is egyértelműen látszódik, hogy ha jók a folyamataink, és betartjuk a törvényi előírásokat (adótanácsadók segítségét is igénybe véve akár), akkor mi magunk teszünk ezekkel a lépésekkel azért, hogy a hatóságot is rózsaszín szemüvegen keresztül láthassuk.

Ha az adókonzultáció további részleteire kíváncsi, vagy pontosan tudni szeretné, hogy ezek milyen területen érintik az Ön vállalatát, írjon nekünk, szívesen készítünk személyre szabott, minden lényeges adózási kérdést lefedő útmutatót.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:

Átlagban évi 34 munkanapot tölt adóadminisztrációval egy magyar vállalkozás

EKÁER szám – a soha be nem gyógyuló seb I.-II.

NAV: a jó adóhatóság!? – avagy a 2. nemzeti adókonzultáció tapasztalatai

Cégkapu-regisztráció a cégjegyzékben bejegyzett gazdálkodó szervezetek esetében

Lépjen velünk kapcsolatba!

Amennyiben bármilyen kérdése vagy megjegyzése van a WTS Klienttel, illetve szakmai anyagainkkal kapcsolatban, töltse ki rövid kapcsolatfelvételi űrlapunkat és hamarosan keresni fogjuk Önt.