2024. április 10.

Egyszerűsödik az adminisztráció a bérszámfejtésben

Változott a táppénzigénylés és a juttatások bevallása

adminisztráció a bérszámfejtésben

A 2024-re vonatkozó, gazdasági társaságokat érintő jogszabálymódosítások nem csak az adózásban, de a munkajogban, munkaügyben és az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásában is jelentős változásokat hoztak. A módosítások egy részének a célja, hogy egyszerűbb és hatékonyabb legyen az adminisztráció a bérszámfejtésben, illetve, hogy gyorsabb legyen a pénzbeli egészségbiztosítási ellátások és a baleseti táppénzek igénylése. 

Minimálbér 

Az adminisztráció a bérszámfejtésben ugyan nem csökken miatta, de a 2024-es, bérszámfejtést érintő változások közül mindenképpen ki kell emelni a minimálbér változását. Ahogy arról már korábban is írtunk, a megszokottól eltérően már 2023 novemberében megszületett a döntés a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, a változást azonban két lépcsőben kellett alkalmazni.

Első alkalommal a 2023. december hónapra járó munkabérek megállapításánál kellett az új minimálbért, illetve a garantált bérminimumot figyelembe venni. Ezek összege a minimálbér esetében bruttó 266 800 forintot, míg a garantált bérminimum esetében bruttó 326 000 forintot jelent.

A minimálbér és a garantált bérminimum emelkedéséhez kapcsolódóan változott az egyszerűsített foglalkoztatás után fizetendő közteher, mivel ennek mértéke a minimálbér alapján kerül meghatározásra, illetve változott a munkaviszonyban foglalkoztatottak járulékfizetési alsó határa is.  A munkaviszonyban foglalkoztatottak járulékfizetési alsó határa ugyanis a minimálbér 30%-a, így 2023. december 1. után már 80 040 forint után kell megfizetni a TB-járulékot és a szociális hozzájárulási adót.

A megbízásos jogviszonyban a biztosítás elbírálása szempontjából szintén a 2023. december 1-jétől hatályos megemelkedett minimálbér alapján kell megállapítani, hogy a magánszemély biztosítottá válik-e. Amennyiben a tárgyhavi járulékalapot képező jövedelme eléri a minimálbér 30%-át, illetve naptári napokra lebontva annak harmincad részét, vagyis 2 668 forintot, akkor a megbízónak bejelentési, bevallási, levonási és befizetési kötelezettsége keletkezik.

A második lépcső például a minimálbérhez kötött TB-ellátásokat, a rehabilitációs hozzájárulást, a szociális hozzájárulási adó kedvezményt, a személyi adókedvezményt vagy a távmunkavégzés költségtérítését érintette, ezek esetében a változás alkalmazása első alkalommal csak 2024 januárjában volt esedékes.

Béren kívüli és béren kívülinek nem minősülő egyes juttatások 

Az egyik terület, ahol idéntől már tényleg csökkenhet az adminisztráció a bérszámfejtésben: a kifizetői bevallás. Ahogy azt érintőlegesen a 2024-es adóváltozásokról szóló összefoglalónkban is említettük, 2024-től a béren kívüli és a béren kívülinek nem minősülő egyes meghatározott juttatások bevallási és befizetési kötelezettségének a korábbi évektől eltérően már nem havonta, hanem negyedévente kell eleget tenni. Kivételt képez ez alól többek között az év közben kilépő munkavállalónak adott béren felüli juttatások éves keretet meghaladó része (SZÉP-kártya rekreációs keretösszeg). Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy amennyiben a munkavállalónak a kilépés hónapjában adott béren felüli juttatás egy része vagy teljes egésze már nem minősül béren kívülinek juttatásnak, abban az esetben a negyedéves kötelezettség teljesítése helyett a kilépés hónapjában szükséges az adott juttatás után keletkező közterhet bevallani és befizetni.

Egészségbiztosítási ellátások igénylése 

A másik olyan terület, ahol 2024-től – egyelőre ugyan nem egyszerűsödött, de – jelentősen módosult az adminisztráció a bérszámfejtésben: az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal kapcsolatos ügyintézés. 2024. január 1-jével ugyanis megváltozott a nem társadalombiztosítási kifizetőhelyként működő munkáltatók esetében az egészségbiztosítási ellátások (táppénz, baleseti táppénz, csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj stb.) igénylésnek menete. A korábbi ÁNYK (Általános Nyomtatványkitöltő program) által készített igénybejelentést felváltotta a Cégkapun keresztül történő igénylés.

Ez azt jelenti, hogy az ÁNYK-ból beküldött foglalkoztatói igazolás, igénybejelentés és adatlap folyamatos keresőképtelenség igazolásához elnevezésű nyomtatványokat az egészségbiztosító már nem fogadja be. Az EB_IGBEJ_01 számú igénybejelentő űrlap a Cégkapuról (illetve Ügyfélkapuról vagy Hivatali Kapuról) elérhető SZÜF-ön (Személyreszabott Ügyintézési Felület), az egészségügy / egészségbiztosítási pénzbeli ellátásai menüpontban található meg. Ha a kérelmező folyamatos keresőképtelenségre tekintettel nyújt be kérelmet, az EB_FOLYKK_01 elnevezésű adatlapot kell használni.

Természetesen továbbra is van lehetőség az űrlap meghatalmazott általi benyújtására, ennek alapvető feltétele, hogy a meghatalmazás a Rendelkezési Nyilvántartásban (RNY) is regisztrálva legyen.

Cikkünkben csak néhány 2024-es, bérszámfejtést érintő módosítást emeltünk ki a munkaadókra és munkavállalókra vonatkozó változások közül. Bérszámfejtési szakértőink örömmel adnak bővebb információt ügyfeleink részére egyéb kedvezményekről, jogszabályokról és azoknak az Ön cégénél történő alkalmazhatóságáról is. Forduljon hozzánk bizalommal!

Lépjen velünk kapcsolatba!

Amennyiben bármilyen kérdése vagy megjegyzése van a WTS Klienttel, illetve szakmai anyagainkkal kapcsolatban, töltse ki rövid kapcsolatfelvételi űrlapunkat és hamarosan keresni fogjuk Önt.