2017. október 4-én jelent meg az Európai Unió Bíróságának újabb fontos ítélete (C-164/16. sz. ügy), amely a lízing általános forgalmi adó szempontú megítélését részletezi, és bizonyos mértékben változtat is a jelenlegi gyakorlaton.
A jelenlegi gyakorlat, avagy a lízing az áfa rendszerben
Az áfa rendszerben leegyszerűsítve kétféle pénzügyi lízing létezik: a zárt végű és a nyílt végű.
- A zárt végű lízing esetében a lízing periódus leteltét követően és az összes részlet megfizetése esetén a lízingelt tárgy tulajdonjoga automatikusan átszáll a lízingbe vevőre az utolsó részlet megfizetésével.
- A nyílt végű lízing esetén a lízingbe vevő opcionálisan szerezheti meg a lízing tárgyának a tulajdonjogát, azonban ez a lízingbe vevő döntésétől függ.
Ezen meghatározásoknak megfelelően az áfa rendszer is elkülönülten kezeli a két típusú lízinget. A zárt végű lízing az áfatörvény (és az EU hozzáadottértékadó irányelve) alapján termékértékesítésnek, míg a nyílt végű lízing szolgáltatásnyújtásnak (bérletnek) minősül. A zárt végű lízing esetében az áfa fizetési kötelezettség a lízing tárgyának birtokba átadásakor keletkezik egy összegben, a teljes tőkerész tekintetében (függetlenül attól, hogy jogilag a tulajdonjog nem szállt át), míg a nyílt végű lízing után az áfa fizetési kötelezettség az egyes részletek kiszámlázásakor keletkezik.
A Bíróság által vizsgált eset rövid leírása
A vizsgált esetben a Mercedes Benz Financial Services UK Ltd. és a brit adóhatóság állt egymással szemben. A Mercedes háromféle szerződéses konstrukcióban adott lízingbe autókat, ezek a „Leasing” megnevezésű bérleti szerződés, a „Hire Purchase” nevű hitel‑bérleti szerződés, valamint az „Agility” elnevezésű, vételi opciót tartalmazó bérleti szerződés voltak.
A „Leasing” konstrukció kizárja a tulajdon átruházását, és meghatároz egy maximális kilométerszámot, amelynek túllépése esetén az ügyfél kötbér fizetésére köteles. Ezzel szemben a „Hire Purchase” és az „Agility” elnevezésű mintaszerződések, bár különböző feltételekkel, de rendelkeznek a tulajdonjog átruházásáról is.
A „Hire Purchase”-nél a szerződés egy opciót tartalmaz, mely szerint annak lejártakor az ügyfél a járművet egy jelképes (jellemzően 95 GBP) végösszeg megfizetésével megvásárolhatja. Mivel azonban a részletek összege a jármű teljes árának felel meg, gazdasági szempontból semmi értelme nincs lemondani a teljes egészében kifizetett jármű vételére vonatkozó opcióról.
Az „Agility”-nél alacsonyabbak a havi részletek, így a teljes összegük mindössze a jármű vételárának kb. 60%‑át teszi ki, a finanszírozási költséget is beleértve. Ha a bérlő élni kíván a vételi opcióval, akkor körülbelül a vételár 40%‑át kell megfizetnie. Ez a jármű becsült, átlag maradványértékével egyenlő.
A felek számára egyértelmű volt, hogy a „Leasing” nyílt végű lízingnek minősül (azaz bérlet), míg a „Hire Purchase” egyértelműen zárt végű (azaz termékértékesítés). A fejtörést az „Agility” elnevezésű konstrukció okozta.
A konkrét ítélet
A Bíróság szerint – idézünk az ítéletből – az „olyan szerződés, amely azt a kikötést tartalmazza, hogy a tulajdonjogot rendszerint legkésőbb az utoljára esedékes részlet kiegyenlítésével szerzik meg” fordulatot (Irányelv 14. cikk (2) bekezdés b) pont) úgy kell értelmezni, hogy annak hatálya alá tartozik a vételi opciót tartalmazó bérleti mintaszerződés, amennyiben – a szerződésnek a megszűnéséig történő szabályszerű teljesítése esetén – a szerződés pénzügyi feltételeire tekintettel megállapítható, hogy a szerződés lejártakor a vételi opció gyakorlása jelenti a bérlő egyetlen észszerű gazdasági választását; mindezek vizsgálata a nemzeti bíróság feladata.
A döntés lényege
Annak megállapításához, hogy a kérdéses konstrukció termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás, nem elég azt vizsgálni, hogy a lízingtárgy az utolsó részlet megfizetésével automatikusan átszáll-e a lízingbe vevőre. Azt is meg kell nézni, hogy vételi opció esetében valóban a lízingbe vevő racionális döntésén múlik-e a tulajdonjog átszállása.
Mi lesz ezután?
A Bíróság ezzel a döntésével egy szubjektív tényezőt helyezett a képletbe, amely a jövőben még okozhat fejtörést. Bizonyos esetekben igen nehezen állapítható meg ugyanis, hogy mi az a megfelelő opciós díj mérték, amely valóban döntési helyzetbe hozza a lízingbe vevőt. Kérdéses lehet az is, hogy mi számít majd észszerű döntésnek a cégek részéről. (Magánszemélyként észszerű lehet egy 5 éves használt autót megvenni, egy cég esetében azonban ez például már korántsem egyértelmű, még ha az 5 éves autó későbbi értékesítéséből adódóan némi bevételre tehetnének is szert.) Ennek folyományaként az adóhatóság eddig nyílt végű lízing konstrukciókat is átminősíthet termékértékesítéssé, azaz követelheti az áfa összegét egy összegben a lízingtárgy átadásakor a lízingbeadótól.
Céges autók lízingelése esetében sem mindegy, hogy a beszerzés termékértékesítésnek vagy autóbérletnek minősül-e, hiszen míg a személyautók beszerzése utáni áfa levonási tilalom alá esik, addig (bizonyítható üzleti használat esetén) az autóbérlet áfája levonásba helyezhető.
Az adókockázatok elkerülése érdekében éppen ezért mindenképpen ajánlott a lízingszerződések áfa megítélésének felülvizsgálata a fenti Bírósági döntés figyelembe vételével.
KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK: