2022. július 8.

Újabb adóváltozások az extraprofit adón túl

Jelentősen szigorodnak a transzferár-szabályok is

adóváltozások

A 197/2022. kormányrendeletben részletezett extraprofit adó bevezetése és más, meglévő adónemek emelése után nem sokkal, 2022. június 21-én újabb jelentős horderejű adóváltozások kerültek a Magyar Országgyűlés elé. A Magyarország 2023. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló T/360. számú törvényjavaslat módosítja többek között az áfatörvényt, a szocho-törvényt és az adózás rendjéről szóló törvényt, de változásra kell felkészülni az innovációs járulék terén, illetve jelentősen szigorodnak a transzferár-szabályok is. Összefoglaltuk az adóváltozások néhány fontos pontját, amelyeket a vállalati döntéshozóknak jó tudniuk.

Cégautóadó

Ahogy erre a lehetőségre nemrég utaltunk, a törvényjavaslat 2023. január 1-jétől valóban törvényi szintre emeli a cégautóadó 2022. július 1-jétől hatályos, rendeletben kihirdetett mértékeit. Az adóteher közel kétszeresére emelkedik (a pontos összegeket korábbi cikkünkben találja.)

Társasági adó 

A javaslat alapján csökkenti az adóalapot a tulajdoni részesedésnek a könyvekből történő kikerülésekor a megelőző adóévekben az adózás előtti eredmény növeléseként elszámolt – az adóbevallásokkal és az azt alátámasztó kimutatásokkal igazolt – értékvesztés összegéből az a rész, amellyel visszaírásként még nem történt adóalap-csökkentés, és növeli az adóalapot az adózó döntése szerint az adóévben a tulajdoni részesedésre az adóévi adózás előtti eredmény terhére elszámolt értékvesztés összege.

Az értékvesztésre vonatkozó új rendelkezéseket első alkalommal a 2022. adóévi adókötelezettség megállapítása során a 2022. adóévben elszámolt értékvesztésre lehet alkalmazni.

Áfa

A legújabb hazai adóváltozások az áfát sem hagyják érintetlenül. A javaslat értelmében és figyelembe véve a C-717/19. ítéletet (a gyógyszerek ártámogatásával kapcsolatos Boehringer-ügy), a támogatásvolumen-szerződés alapján teljesített befizetésből fakadó utólagos adóalap-csökkentési igény érvényesítése esetén az adóalanynak nem kell önellenőrzést végeznie, hanem legkorábban a pénzvisszatérítés teljesítésének időpontját magában foglaló adó-megállapítási időszakban számolhatja el az érintett összeget.

Innovációs járulék

A javaslat módosítja a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló törvényt is, miszerint innovációs járulékot kell fizetnie a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi telephelyének, ezen belül a fióktelepének is. A telephelyek járulékfizetési kötelezettsége a törvény kihirdetését követő 31. napon lép életbe.

Az innovációs járulék hatálya alá kerülő telephely a 2022. adóévi innovációs járulék előlegét 2022. október 20-ig állapítja meg, vallja be és fizeti meg. Járulékelőleg a 2022. adóévre a járulékalanyiság napjaira arányosan számított, várható fizetendő összeg. A 2023. adóév első két negyedévére is kell járulékelőleget fizetni, a negyedéves összeg a 2022-re várható fizetendő járulék negyede.

Szociális hozzájárulási adó

A szociális hozzájárulási adóról szóló törvény módosítása révén a kiküldetésre vonatkozó társadalombiztosítási szabályok is változnak. Ez alapján a Magyarországon adóztatható jövedelemrész megállapítása során a naptári napok helyett a munkanapokat szükséges alapul venni, az arányosítást eszerint kell elvégezni.

A javaslat törli a szocho-törvényből a külföldi kiküldetés esetén alkalmazandó alapbér fogalmát, ezentúl a Tbj. szabályai lesznek irányadóak, miszerint a járulékalapot képező jövedelem a tényleges alapbér.

Személyi jövedelemadó

A legújabb adóváltozások érintik az szja-törvényt is. A javaslat ugyanis kiegészíti az egyéni vállalkozók saját tulajdonú (vagy bérelt, lízingelt) járművének hivatalos célú használatával összefüggésben üzemanyag-felhasználás címén elszámolható összeg meghatározásához választható módszerek körét a tölthető hibrid és a tisztán elektromos meghajtású járművek esetében.

Adóváltozások a transzferárazásban

A legkomolyabb adóváltozások meglátásunk szerint a transzferár területén várhatóak, a javaslat számos ponton érinti a kapcsolt vállalkozásokra vonatkozó szabályokat. A módosításokról részletesen hamarosan külön cikkben számolunk be. A legfontosabb változások a következő területeket érintik:

  • Adatszolgáltatási kötelezettség: A társasági adóbevallásban kell majd első alkalommal a 2022. december 31. után benyújtott bevallásban adatot szolgáltatni. Az adatszolgáltatás pontos tartalmát a transzferár-rendelet határozza meg.
  • Az interkvartilis tartomány alkalmazása, meghatározása és használata: Ha az alkalmazott ellenérték a szokásos piaci tartományon kívül van, akkor főszabály szerint kizárólag csak a mediánt lehet szokásos piaci árként figyelembe venni, a transzferár-kiigazítást erre a pontra kell elvégezni. Ez alól kivétel, ha az adózó igazolja, hogy a tartományon belül egy a mediántól eltérő érték felel meg a legjobban a vizsgált ügyletnek, amely esetben a medián helyett erre az értékre kell kiigazítani.
  • Az adóellenőrzések során alkalmazható büntetések és mulasztási bírságok mértéke: A maximális bírság hiányzó vagy hiányos transzferár dokumentációk esetében 2 millió forintról 5 millió forintra, ismételt jogsértés esetén pedig 4 millió forintról 10 millió forintra növekszik.
Adóváltozások az alkalmi munkáknál

Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény módosítása az extraprofit adót tartalmazó kormányrendeletbe került bele, ezek a változások már idén július 1-jén életbe léptek. Eszerint az egyszerűsített foglalkoztatásban foglalkoztatott mezőgazdasági és a turizmusban dolgozó idénymunkások esetében a munkáltató által fizetendő közteher mértéke az eddigi 500 forintról a minimálbér 0,5%-ára, vagyis 1000 forintra emelkedik. Az általános alkalmi munkák esetén az eddigi napi 1000 forint helyett a minimálbér 1%-át, vagyis 2000 forintot kell fizetnie a munkáltatónak. A filmipari statiszták után a foglalkoztatók a minimálbér 3%-át kötelesek befizetni, ami az adóteher 4000 forintról 6000 forintra emelésének felel meg.

Cikkünkben csak a legfontosabbakat emeltük ki a június 21-én beterjesztett adóváltozások közül. Ha ezekkel vagy akár az itt nem részletezett szabályváltozásokkal kapcsolatban kérdése merülne fel, a WTS Klient adótanácsadó csapata mindig készséggel áll ügyfelei rendelkezésére!

Lépjen velünk kapcsolatba!

Amennyiben bármilyen kérdése vagy megjegyzése van a WTS Klienttel, illetve szakmai anyagainkkal kapcsolatban, töltse ki rövid kapcsolatfelvételi űrlapunkat és hamarosan keresni fogjuk Önt.