2025. január 21.

Apa gyed: rugalmas lehetőség a családnak, de vajon megéri-e?

Nem mindegy, hogy az anya visszatér-e dolgozni és hogy tervben van-e a kistestvér

Apa Gyed 1600x600

Az apa gyed vagy apai gyed nem újkeletű lehetőség a hazai családtámogatási rendszerben, mégis kevesen tudnak róla, és kevesen veszik igénybe. Vajon miért? És kinek éri meg? Cikkünkben ezt a témát járjuk alaposan körül.

Egy gyermek születése mindig örömteli és izgalmas időszak a család életében, ugyanakkor számos kihívással is jár, és anyagi szempontból is jelentős változásokat hozhat. Ezért mindenképpen érdemes megvizsgálni, hogy milyen támogatásokra, ellátásokra lesznek jogosultak a szülők. Mivel a korábbi jogszabályváltozásoknak köszönhetően lehetővé vált Magyarországon az apa gyed is, vagyis meghatározott jogosultsági feltételekkel nemcsak az anya, hanem az apa is igényelheti a gyermekgondozási díjat (gyed), az is megfontolandó, hogy melyik szülő vegye igénybe a támogatást.

Mivel a törvény azt is megengedi, hogy a szülő a gyed folyósítása mellett korlátlan időtartamban végezzen munkát, logikus döntésnek tűnik az apa gyed választása, vagyis, hogy az apa igényelje a gyedet. Előállhat ugyan az az eset, hogy az apa szeretne otthon maradni a gyerekkel és az anya visszamegy dolgozni, de jellemzően a szülők leginkább akkor használják ki az apa gyed lehetőségét, ha az anyának alacsonyabb a jövedelme, mint az apáé, vagy az anya csak gyermekgondozást segítő ellátásra (gyesre) lenne jogosult.

Ki és mennyi gyedre jogosult?

Az a biztosított szülő jogosult gyedre, aki a gyermek születését megelőző két éven belül 365 napon át biztosított volt.

A gyed összegének van egy maximuma, ez havonta legfeljebb a mindenkori minimálbér kétszeresének 70%-a. 2025-ben ez a felső határ havi bruttó 407 120 forint. A gyed összegéből 15% személyi jövedelemadó előleg és 10% nyugdíjjárulék kerül levonásra. Amennyiben a minimálbér emelkedik, a gyed maximumösszege is nő.

Mettől meddig jár az apa gyed?

Ha az anya jogosult volt a csecsemőgondozási díjra (csed), akkor az apa gyed legkorábban a csed lejáratát követő naptól, illetőleg az annak megfelelő időtartam (168 nap) lejártát követő naptól a gyermek 2. életévének betöltéséig, ikergyermekek esetén pedig a gyermekek 3. életévének betöltéséig jár.

Ha az anya nem volt jogosult csedre, akkor az apa gyed a gyermek születését követő 169. naptól jár.

Ha az apa megfelel a jogosultsági feltételeknek, akkor a szülők bármikor dönthetnek úgy, hogy az anya részére már megállapított gyedet / gyest lemondják, és azt az apa igényli meg.

Hogyan igényelje az apa a gyedet?

Az apa gyed igényléséhez az apának első lépésként a „Kérelem gyermekgondozási díj iránt” elnevezésű nyomtatványt kell a foglalkoztatónál benyújtani. Ezt követően, a gyed iránti kérelem elbírálásához a foglalkoztató az „Igénybejelentés az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokra és a baleseti táppénzre, valamint a méltányosságból igénybe vehető pénzbeli ellátásokra (EB_IGBEJ_01)” elnevezésű nyomtatványt a SZÜF portálon, elektronikusan benyújtja az egészségbiztosító felé.

Az igénybejelentéshez az alábbiakat kell csatolni:

  • az apa által kitöltött „Kérelem gyermekgondozási díj iránt” nyomtatvány,
  • a gyermek születési anyakönyvi kivonatának másolata,
  • a gyermek TAJ kártyájának másolata.

Nagyon fontos, hogy ha az apa benyújtja az igényét a gyedre, miközben az anyának gyedet vagy gyest folyósítanak, akkor az anyának ezt le kell mondania:

  • gyed ellátás esetén a „Kérelem gyermekgondozási díjról történő lemondáshoz”, nyomtatványon,
  • gyes esetén pedig a „Családtámogatási ellátás lemondása” nyomtatvány beküldésével.

Amennyiben az anya nem kap gyest, akkor az arról szóló határozatot is mellékelni kell az apa gyed iránti igény bejelentéséhez.

Visszamenőlegesen is igényelhető az apa gyed?

Az apa gyed visszamenőlegesen is igényelhető, ez általában akkor fordul elő, ha a szülők később döntenek arról, hogy az apa vegye igénybe ezt az ellátást. A gyedet az igénybejelentés napjától visszamenőleg legfeljebb hat hónapra lehet kérelmezni, tehát az ellátást – a jogosultsági feltételek fennállása esetén – legkorábban az igénybejelentés napját megelőző 6. hónap első napjától lehet megállapítani és folyósítani.

Amennyiben az apa visszamenőleg igényli a gyedet, és erre az időtartamra az anyának gyedet vagy gyest folyósítottak, akkor az anyának az igénybe vett gyed vagy gyes összegét vissza kell fizetnie a kormányhivatalnak vagy a munkáltatója által megadott bankszámlaszámra, ha az társadalombiztosítási kifizetőhely.

A visszafizetés másik módja, ha az apa az általa benyújtott „Igénybejelentés gyermekgondozási díjra” nyomtatványon hozzájárul, hogy apa gyed összegéből vonják le a jogosulatlanul felvett összeget, így az apának a különbözetet fizetik ki.

A fentiekből következik, hogy ha az anya nemcsak a gyedet, hanem gyest is kap, akár az idősebb gyermekre tekintettel, azt is le kell mondania, mert az ellátást csak az egyikőjük veheti igénybe. A jogszabály szerint az összes ellátásnak egy kézben kell lennie. 

Szempontok az apa gyed választásához

Hosszú távon számos szempontot érdemes mérlegelni, mielőtt a szülők a gyed apa általi igénybevétele mellett döntenek, ez a választás ugyanis nemcsak előnnyel, de hátránnyal is járhat. Ezek a hátrányos helyzetek és mérlegelendő szempontok a következők lehetnek:

  • Az anya a munkahelyéről a gyermeke gondozása miatt fizetés nélküli szabadságon van (nem ment vissza dolgozni), és mivel nem ő, hanem az apa kapja az ellátást, az anyának az első ellátás nélkül töltött naptól szünetel a biztosítása.
  • Az anya a szünetelés idejére köteles megfizetni a NAV felé az egyéni egészségügyi szolgáltatási járulékot. 2025-ben ennek havi összege 11 800 forint, ami napi 390 forintot jelent. Ezt az anyának önállóan kell intéznie, a munkáltató csak tájékoztatja őt erről a kötelezettségről.
  • A munkáltató a NAV felé a T1041-es nyomtatványon bejelenti a biztosítás szünetelésének kezdetét és végét.
  • A biztosítás szünetelésének ideje alatt az anya keresőképtelensége esetén nem jogosult táppénzre.
  • Amennyiben az anya biztosításának szünetelése meghaladja a 30 napot, a folyamatos biztosítási ideje megszakad, és csak akkor indul újra a biztosításban töltött idő számítása, amikor ismét munkába áll. A táppénzre pedig csak a megszakítás utáni biztosításban töltött napok számának figyelembevételével lesz jogosult.
  • A biztosítás szünetelése mellett az anya még egy területen jelentős hátrányt szerez, ez pedig az, hogy ellátás hiányában a későbbi nyugdíjánál sem fog beszámításra kerülni ez az időszak a szolgálati idejébe.
  • Nem utolsó sorban pedig érdemes mérlegelni azt az esetet is, amikor az anya még nem tér vissza dolgozni, és újabb gyermek születését tervezik. Ebben az esetben az anya nem lesz jogosult csedre, az apa pedig eleve nem lehet csedre jogosult. Ilyenkor az anya – figyelembe vehető jövedelem hiányában és a megszakított biztosítási jogviszony miatt – a gyermek születésétől csed helyett gyes ellátásra lesz jogosult 168 naptári napon keresztül, majd ennek lejártát követően igényelheti az apa újra a gyedet ez utóbbi gyermek után is, ha továbbra is megfelel a jogosultsági feltételeknek.

Nem jelent hátrányt ugyanakkor az apa gyed választása abból a szempontból, hogy ha az anya újra vissza szeretne térni a munkába, akkor a szabadságra ugyanúgy jogosult lesz (a szülési szabadság idejére és a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság első hat hónapjára) függetlenül attól, hogy nem kapott gyed ellátást.

Továbbá egy esetleges végkielégítés számításakor sem jelent hátrányt az anyának, az apa gyed választása, mert a szülési szabadság és a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság időtartamát is figyelembe kell venni, szintén függetlenül attól, hogy nem kapott gyed ellátást.

Tervezzünk tudatosan hosszú távra!

A család számára anyagi előnyökkel járhat, ha az apa veszi igénybe a gyedet. Ahogy azonban a cikkünkből is kiderül, érdemes az anya biztosítási jogviszonya körül felmerülő kérdéseket is alaposan átgondolni, főként akkor, ha az anya nem tér vissza a munkába, és további gyermeket tervez a család.

A cikkünkben összegyűjtött információk általános, tájékoztató jellegűek, a valóságban minden esetet külön-külön kell megvizsgálni. Az egyéni esetre vonatkozó kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal. A WTS Klient tapasztalt bérszámfejtő szakértői személyre szabott tanácsadással segítenek megtalálni Önnek a legoptimálisabb megoldást.

Jelen cikkünk kizárólag az általános tájékoztatást szolgálja és nem tekinthető tanácsadásnak.

Lépjen velünk kapcsolatba!

Amennyiben bármilyen kérdése vagy megjegyzése van a WTS Klienttel, illetve szakmai anyagainkkal kapcsolatban, töltse ki rövid kapcsolatfelvételi űrlapunkat és hamarosan keresni fogjuk Önt.