Az ünnepi időszak közeledtével a legtöbb vállalatnál már javában zajlik az évzárásra való felkészülés: a pénzügyi tervezés, az éves zárások és a következő évre szóló célkitűzések megalkotása. Ne feledkezzünk meg azonban a nagy hajrában a transzferár-kötelezettségekről sem!
Az év utolsó hónapjai különösen fontosak a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek szempontjából. Most van itt az ideje az esetleges év végi kiigazítások elvégzésének, a fődokumentum (master file) aktualizálásának vagy elkészítésének, valamint az országonkénti jelentés (CbCR), illetve az ezzel kapcsolatos bejelentési formanyomtatvány benyújtásának is. Mindeközben a kapcsolt vállalkozások bejelentési és kijelentési kötelezettségének felülvizsgálata sem maradhat el. A főbb teendőket 4 pontban gyűjtöttük össze.
1. Év végi transzferár-kiigazítás
A NAV ellenőrzési terve alapján a transzferárak továbbra is kiemelt figyelmet kapnak, különösen a veszteséges vagy alacsony nyereségességű vállalatok esetében, így a jogszabályi megfelelés és az adókockázatok minimalizálása érdekében célszerű a transzferárak év végi felülvizsgálata és szükség esetén kiigazítása.
Az alkalmazott áraknak a Tao. törvénnyel és a 32/2017. (X. 18.) NGM rendelettel összhangban meg kell felelniük a szokásos piaci ár elvének. Amennyiben a kapcsolt felek között alkalmazott árak a szokásos piaci tartományon kívül esnek, az adózónak kiigazítást szükséges alkalmaznia.
Az év végi transzferár-kiigazítás elvégezhető:
- az eredeti tranzakcióhoz kapcsolódóan számlával,
- az adózás előtti eredmény szintjén, év végi transzferár-kiigazítás keretében, amelyhez jellemzően elegendő számviteli bizonylat kiállítása vagy
- a társasági adóalap módosításával.
2. Fődokumentum aktualizálása vagy elkészítése
A transzferár-kötelezettségekhez kapcsolódó másik legfontosabb év végi teendő a fődokumentum aktualizálása vagy elkészítése. A 2018-as adóévtől kezdődően azoknak az adózóknak, amelyek helyi dokumentum (local file) készítésére kötelezettek, ún. fődokumentummal (master file) is rendelkezniük kell. A fődokumentum a teljes cégcsoportot, illetve annak bizonyos belső ügyleteit mutatja be, míg a helyi dokumentum az adózó kapcsolt vállalkozásaival fennálló ügyletek szokásos piaci jellegét vizsgálja.
A magyar jogszabályok szerint a fődokumentumot az érintett magyar adózó a csoport végső anyavállalatára vonatkozó fődokumentumnak megfeleltethető nyilvántartás elkészítésének határidejéig, de legkésőbb az adózó adóévét követő 12. hónap végéig köteles elkészíteni. Ez naptári éves adózók esetében, a 2024-es adóév vonatkozásában 2025. december 31-ét jelenti.
Amennyiben az adózó végső anyavállalata magyarországi illetőségű, abban az esetben a fődokumentum elkészítésének határideje megegyezik a helyi dokumentum készítésének határidejével, azaz naptári adóéves vállalat esetén ez a dátum a 2024-es adóév vonatkozásában 2025. május 31. volt. Szintén a helyi dokumentum elkészítésének határidejéig kell a fődokumentumnak elkészülnie a magyar adózónál abban az esetben is, ha az anyavállalat, illetve a vállalatcsoport nem kötelezett az fődokumentáció elkészítésére, és a magyar adózónak kell azt elkészítenie.
A fődokumentum esetleges hiánya maximálisan 5 millió forint mulasztási bírsággal szankcionálható, amennyiben az adózó egy adóhatósági vizsgálat során a hatóság kérésére nem tudja a dokumentumot bemutatni. Ismételt mulasztás esetén a kiszabható mulasztási bírság maximális mértéke 10 millió forint.
3. CbCR-adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése
Az év végi transzferár-kötelezettségek sorában kiemelt szerepe van az országonkénti jelentéssel (CbCR, Country-by-Country Report) kapcsolatos adatszolgáltatási és bejelentési kötelezettségnek.Ezt az érintett adózóknak 2025. december 31-ig kell teljesíteniük NAV felé.
A CbCR benyújtására azok a nemzetközi cégcsoportok kötelezettek, amelyek legalább két országban működnek, és konszolidált bevételük az előző adóévben elérte vagy meghaladta a 750 millió eurót.
A jelentést alapesetben a végső anyavállalat nyújtja be, de ez a kötelezettség átruházható egy másik csoporttagra. A magyar adózó akkor is köteles bejelentést tenni a NAV felé, ha nem ő készíti el a CbCR-t, hanem egy másik tagvállalat. Ebben az esetben a 25T201T nyomtatványon kell megjelölni, hogy melyik csoporttag teljesíti az adatszolgáltatási kötelezettséget és melyik országban.
4. Kapcsolt vállalkozások bejelentési és kijelentési kötelezettségének felülvizsgálata
Annak érdekében, hogy a jogszabályban előírt transzferár-kötelezettségeket az adózók megfelelően teljesíthessék, kiemelten fontos:
- akapcsoltsági viszonyok körültekintő azonosítása,
- a kapcsolt vállalatok nyilvántartásának naprakészen tartása, valamint
- annak rendszeres ellenőrzése, hogy eleget tettek-e a NAV felé fennálló be- és kijelentési kötelezettségeiknek valamennyi kapcsolt vállalkozásuk vonatkozásában.
A jelentési kötelezettség elmulasztása 1 millió forint mulasztási bírságot vonhat maga után.
Az adózó a következőket köteles bejelenteni az adóhatóság felé a T201T formanyomtatvány segítségével:
- a kapcsolt vállalatainak adatait,
- a kapcsolt vállalatok adataiban bekövetkezett változást,
- illetve a kapcsoltsági viszony végét.
A bejelentésekre 15 nap áll rendelkezésre, ezt új kapcsolt vállalkozásnál az első szerződéskötéstől kell számítani. A bejelentés nemcsak jogszabályi kötelezettség, hanem az adókockázatok csökkentésének eszköze is.
Miközben a karácsonyi készülődés és az évzáró feladatok egymással versenyeznek a figyelmünkért, érdemes időben átgondolni és rendszerezni az év végi transzferár-kötelezettségeket is, hogy az új évet nemcsak ünnepi hangulatban, hanem adózási szempontból is felkészülten kezdhesse a vállalat. A transzferár-dokumentáció összeállításában, a cégét érintő transzferár-kötelezettségek áttekintésében és teljesítésében, továbbá a felmerülő kérdéseik megválaszolásában transzferár tanácsadóink készséggel állnak rendelkezésére!
Jelen cikkünk kizárólag az általános tájékoztatást szolgálja és nem tekinthető tanácsadásnak.


