székhelyszolgáltatásAz adózás rendjéről szóló törvény 2017. január 1-jén hatályba lépett változásai számos kérdést vetettek fel székhelyszolgáltatás tevékenységet illetően. A tavaszi törvénymódosítások egyértelműsítik a székhelyszolgáltató fogalmát és bejelentési kötelezettséget írnak elő a megbízó cégeknek a NAV felé. A határidő 2017. szeptember 29-e! A székhelyszolgáltatás kapcsán miniszteri rendelet részletezi a székhelyszolgáltatás feltételeit, amely 2017. július 19-étől előírja, hogy a cég cégtábláját közterületről is jól látható helyre kell kihelyezni.

Mi is az a székhelyszolgáltatás és kik azok a székhelyszolgáltatók?

A tavaszi törvénymódosítások során pontosításra került a székhelyszolgáltató fogalma az adózás rendjéről szóló törvényben. Összefoglalóan székhelyszolgáltatónak nevezzük azokat a személyeket, akik megbízás alapján teljesítik a székhellyel kapcsolatos kötelezettségeket, illetve munkaidőn belül gondoskodnak üzleti és hivatalos iratok átvételéről, megőrzéséről. A 2017. június 20-ától hatályos változás egyértelműsíti, hogy a székhelyszolgáltató üzletszerű gazdasági tevékenység keretén belül nyújtja szolgáltatását.

Főként azoknak a cégeknek érdemes igénybe venniük ezt a szolgáltatást, akiknek a tevékenységükhöz nem feltétlen szükséges irodával rendelkezniük, vagy a székhelyszolgáltatók által nyújtott adminisztratív szolgáltatások igénybe vételével hatékonyabban képesek működni.

Az adóhatóság határozott fellépését és a bejelentési kötelezettség előírását indokolja, hogy az adóelkerülő vállalkozások jelentős része is székhelyszolgáltató címére kerül bejegyzésre.

Bejelentési kötelezettség

A 2017. január 1-jén hatályba lépett változások a bejelentési kötelezettségre vonatkozóan is bizonytalanságot váltottak ki az érintettekben. Míg az új megbízó cégekre vonatkozóan egyértelműnek tűnt a bejelentési kötelezettség, addig a 2017. január 1. előtt létrejött jogviszonyt illetően nem volt egyértelmű a kapcsolódó jogszabály értelmezése.

Szintén a tavaszi törvénymódosítás idején egészült ki az adózás rendjéről szól törvény az erre vonatkozó pontosítással. Azoknak a személyeknek, akik 2016. december 31-éig székhelyszolgáltatást vettek igénybe, és azóta nem következett be változás a jogviszonyt illetően, legkésőbb 2017. szeptember 29-éig kötelező a székhelyszolgáltató elnevezését, székhelyét, adószámát, a jogviszony keletkezésének – és határozott idejű jogviszony esetén – megszűnésének időpontját a NAV felé bejelenteni.

Mire érdemes még figyelni?

A 2017. július 1-jétől hatályos 7/2017. igazságügyi miniszteri rendelet jelentősen szigorította a székhelyszolgáltatás feltételeit. A rendelet gyorsan módosításra is került – a Magyar Közlöny 2017. július 18-ai számában jelent meg a vonatkozó jogszabályszöveg. Erre is figyelemmel az alábbiakat emeljük ki.

  • Alapesetben székhelyül csak olyan ingatlan szolgálhat, amely a megbízott székhelyszolgáltató kizárólagos tulajdonában áll, vagy amelyre a megbízott használati jogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték. Ezt a szigorú rendelkezést oldotta fel a módosítás, mely szerint például székhelyszolgáltatás abban az esetben is nyújtható, ha az ingatlan tulajdonosa a székhelyszolgáltatáshoz előzetes írásbeli hozzájárulását adta, és a felek között a székhelyszolgáltatáson túlmenően tartós könyvvezetési megbízási jogviszony is fennáll.
  • A cégtáblát közterületről jól látható módon kell kihelyezni.
  • A rendelet számos ponton megköti a felek szerződéses szabadságát, így például a székhelyszolgáltatásról szóló szerződés nem lehet határozott idejű, kivéve, ha a cég létesítésére is határozott időre kerül sor. A szerződés megkötését követő egy éven belül a rendes felmondás jogát a felek nem gyakorolhatják. Könnyítés azonban, hogy a rendelet hatálybalépésekor már fennálló székhelyszolgáltatásra vonatkozó jogviszonyt a felek 2018. június 30-áig kötelesek csak módosítani, és ha írásbeli szerződés korábban nem jött létre, a szerződést írásba foglalni.

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Adótörvények 2018

KAPCSOLÓDÓ HANGANYAG:

Közeleg a székhelyszolgáltatás bejelentés határideje