önellenőrzési szándékMint arról már korábban is írtunk, az új adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) a 2018-as évre vonatkozóan számos újdonságot tartalmaz. Az egyik ilyen újdonság az önellenőrzési szándék bejelentése, amely egyben egy új lehetőség az adózók számára. Az új szabály alapján ugyanis a NAV a bejelentéstől számított 15 napig nem indíthat adóellenőrzést az adózónál a bejelentés szerinti adómegállapítási időszak és adónem tekintetében.

Adóellenőrzés és elektronikus kapcsolattartás 2018-tól 

A NAV az utóbbi években sok időt áldozott arra, hogy az elektronikus elérés és ügyintézés jövőbe mutató legyen, 2018-tól pedig az adóhatóság és az adózók még inkább elektronikus úton kommunikálnak egymással. Egyes esetekben az elektronikus kapcsolattartás lehetőség, míg vannak ügyfajták, ahol az adózó és az adóhatóság kizárólagosan elektronikus úton tud kapcsolatot tartani. Ennek eldöntése 2018 elején még gyakran okozott fejtörést az adózóknak és az adóhatóságnak is, akárcsak az a kérdés, hogy az adott esetben a cégkaput vagy az ügyfélkaput használjuk-e. Általánosan elmondható, hogy a gazdálkodó szervezetek, valamint az adóügyekben elektronikus kapcsolattartásra kötelezett szervezetek 2018. január 1-jétől elektronikus kapcsolattartásra és elektronikus ügyintézésre kötelezettek az adóhatóság előtt meghatalmazottjuk, megbízottjuk vagy törvényes, illetve szervezeti képviselőjük útján.

Az ellenőrzésekhez kapcsolódó újdonság 2018-tól, hogy az ellenőrzéssel lezárt időszakot keletkeztető, és önellenőrzési tilalommal járó adóellenőrzés az erről szóló előzetes értesítés kézbesítésével, ennek mellőzése esetén a megbízólevél kézbesítésével kezdődik.

A gyakorlatban azt látjuk, hogy elektronikus kapcsolattartás esetén mindebből a képviselő, vagy a meghatalmazott annyit lát, hogy az üzenetek között megjelenik egy „hatósági irat érkezett” tárgyú levél. Elég annyi, hogy gyanútlanul rákattintsunk erre a levélre, ezzel pedig megtörténik egy adóellenőrzésről szóló értesítés vagy megbízólevél kézhezvétele. A kézhezvétellel pedig az önellenőrzési lehetőségünket is elveszítettük az adott időszak tekintetében, és a hibák feltárása után adóbírságokkal is számolhatunk – míg önellenőrzés esetében a hibákat önellenőrzési pótlék megfizetésével, adóbírságok fenyegetése nélkül javíthatjuk ki.

Az önellenőrzési szándék új lehetősége 

Az új Art 54. §-a tartalmazza az önellenőrzés már régóta ismert általános szabályait, amelyet 2018-tól az önellenőrzési szándék bejelentése (55. §) egészít ki. Az adózók számára ezzel az újdonsággal lehetőség nyílik egy nyomtatvány benyújtására az adóhatóság felé, amelynek segítségével az önellenőrzés időszakára – a bejelentést követő 15 napig – kivonhatják magukat a NAV adóellenőrzési joga alól. A bejelentés nem feltétele az önellenőrzés benyújtásának, illetve a nyilatkozattétellel nem keletkezik önellenőrzési kötelezettség sem. Kitételként szerepel azonban, hogy egy adómegállapítási időszakban és egy adónemben csak egyszer tehető bejelentés.

Nyomtatványok az önellenőrzéshez 

Az önellenőrzési szándék adóhatóság felé történő jelzésére külön nyomtatvány szolgál. A bejelentést a 18ONELLB elnevezésű nyomtatvány segítségével lehet benyújtani, míg magát az önellenőrzést – adóbevallások esetében – az adott időszakra vonatkozó bevallási nyomtatványon lehet megtenni a „bevallás jellege” mezőnél jelölve az önellenőrzés tényét.

Az önellenőrzési pótlékról 

Az önellenőrzés választásához – hasonlatosan az önellenőrzési szándék bejelentéséhez – feltételek és korlátok kapcsolódnak. A feltételek együttes teljesülése biztosítja az adózók számára a jogot, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. Ha az önellenőrzés során az újrakalkulált kötelezettség meghaladja az eredeti bevallásban szereplő összeget, akkor önellenőrzési pótlékot kell fizetni. Ennek az értéke első alkalommal a késedelmi pótlék 50%-a, amely ismételt önellenőrzés esetén már 75%-ra emelkedik. Az ismételt önellenőrzések emelkedő pótléka miatt is érdemes átgondolni, hogy egy adott időszakot az adóellenőrzés megkezdése előtt hányszor módosítunk.

A WTS Klient közel húsz éve látja el ügyfelei képviseletét a hatóságok előtt. Az adótanácsadóinknak adott meghatalmazással többek között az önellenőrzési szándék bejelentését is ránk bízhatja. Forduljon hozzánk bizalommal!

 

Gyányi Tamás
partner
Tel: +3618873736
tamas.gyanyi@wtsklient.hu