Egy átfogó adóellenőrzés során az adóvizsgálat kiindulási alapja általában a számviteli rendszerünkben már leképzett gazdasági események összessége. Így a vizsgálat során a számviteli szakemberek elsődleges feladata a revizorok ellátása adatokkal, legyen szó akár analitikus kimutatásokról, kapcsolódó szerződésekről, elkészült adóbevallásokról vagy egyéb dokumentumokról. Ezért is fontos, hogy minden gazdasági eseményt dokumentáljunk megfelelően, különösen azokat, amelyek nem a napi rutin részét képezik, illetve amelyek kezelése eltér a megszokottól. Bizonyos esetekben, ahol akár több megítélése is lehet egy esetnek, az is fontos, hogy ne csak a döntésünket, hanem a döntésünkhöz vezető utat is megfelelően támasszuk alá.
Persze az is előfordulhat, hogy az adóhatóság éppen arra kíváncsi, amit nem rögzítettünk a rendszereinkben. A szükséges dokumentumok, kimutatások, illetve információk átadásán túl, számviteli értelemben azonban ebben az esetben sincs egyéb teendője a könyvelőnek addig, amíg az átfogó adóvizsgálat le nem zárul.
A határozat megismerése
Amennyiben az átfogó adóvizsgálat adóhatósági megállapításait megismertük, és nem vitatjuk, vagy a jogorvoslati lehetőségeinket kimerítettük, fontos, hogy értelmezzük is a megállapításokat, és eldöntsük, hogy mi az, ami adóhiánynak, és mi az, ami jogkövetkezménynek minősül. A hiba és hibahatás, vagyis kvázi az adóhiány számviteli elszámolása attól függ, hogy az adott hibát jelentős összegűnek vagy nem jelentős összegűnek minősíti a társaság a számviteli politikája alapján. A jogkövetkezményeket (az adóbírságot, a késedelmi pótlékot, illetve a mulasztási bírságot) azonban mindig a megállapítás évében kell az eredmény terhére elszámolni, így annak összegét a hiba minősítése során figyelmen kívül kell hagyni.
Jelentős és nem jelentős összegű hiba
Annak megállapításához, hogy egy társaságnál mi minősül jelentős összegű hibának, és mi nem jelentős összegű hibának, nincs más dolgunk, mint hogy az egy adott évre vonatkozóan feltárt hibát és hibahatások összegét viszonyítsuk a társaság számviteli politikájában meghatározott jelentős összegű hibára vonatkozó értékhatárhoz. Amennyiben a hiba és hibahatások összege meghaladja az értékhatárt, három oszlopos beszámolót kell készítenünk, ha viszont alatta marad, erre nincs szükség, a hibát és hibahatásokat a beszámoló tárgyévi adatai fogják tartalmazni.
Ezzel kapcsolatban két fontos dologra hívnám fel a figyelmet. Egyfelől, bár nyilván egyéb szempontok is mérlegelendőek, nem feltétlenül érdemes a jogszabályban meghatározottnál szigorúbb feltételeket rögzítenünk a számviteli politikánkban a jelentős összegű hibára vonatkozó értékhatár tekintetében. A számviteli törvény alapfeltevése szerint az 1 millió forintot meg nem haladó hiba és hibahatások nem minősülnek jelentős összegű hibának. Másfelől nem szabad elfelejtenünk, hogy a hiba és hibahatások számításánál az eredményt és a saját tőkét módosító értékek együttes (előjeltől független) összegét kell figyelembe vennünk. Ez az esetek döntő részében azt jelenti, hogy minden hibát és hibahatást gyakorlatilag kétszer kell számításba vennünk. Vagyis a megállapított értékhatárunk a gyakorlatban tulajdonképpen feleakkora, mint azt első ránézésre gondoljuk.
Önellenőrzés – éljünk vele, amíg tudunk, illetve amint tudunk
A megbízólevél átvétele után önellenőrzés beadására már nincs lehetőség az ellenőrzés alá vont időszak tekintetében. Ezért fontos, hogy az általunk ismert hibákat a feltárásuk után a lehető legrövidebb időn belül javítsuk ki. Az is fontos, hogy ha egy vizsgálat megállapítással zárul, gondoljuk végig, hogy az adott megállapítás csak egy egyszeri hibára, vagy téves gyakorlatra vezethető vissza. Téves gyakorlat esetén javítsuk ki az elkövetett hibát, és önellenőrzés keretében módosítsuk a vizsgálat alá nem vont, illetve adójogilag el nem évült éveket, amikor a hibás gyakorlatot követtük. Így jelentős mértékben csökkenthetjük minden elkövetkező adóvizsgálat, illetve egy átfogó adóellenőrzés során megállapítható adóhiányt, illetve annak adókövetkezményeit.