2017. december 7.

Átlagban évi 34 munkanapot tölt adóadminisztrációval egy magyar vállalkozás

Adóstratégiai Nap 2018„A kormány intézkedései azt szolgálják, hogy a jelenlegi átlagos évi 277 óra, vagyis 34 munkanap helyett jelentősen csökkenjen az az idő, amit adóadminisztrációval kell töltenie egy hazai vállalkozásnak” – mondta el Tamásné Czinege Csilla, helyettes államtitkár, a NAV adószakmai ügyekért felelős szakmai helyettese 2017. november 28-án, kedden a WTS Klient és három szakmai szervezet – a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara, a Joint Venture Szövetség és a Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara – szervezésében első ízben megtartott Adóstratégiai Napon.

Számos, az adóadminisztráció csökkentésére irányuló és a hazai adórendszer versenyképességét javító javaslatot vitattak meg a kormányzat és a vállalatok – az Audi, E.On, Magyar Telekom, Mol, Robert Bosch és a Kirchhoff Hungária – adózásért felelős vezetői, valamint a szakmai tanácsadók az Adóstratégiai Nap 2018 című konferencián.

Digitalizálódunk és fehéredünk

Tamásné Czinege Csilla helyettes államtitkár, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai ügyekért felelős szakmai helyettese előadásában hangsúlyozta, hogy a NAV 2.0 címet viselő, öt éves stratégiai program egyik célja az adóadminisztráció csökkentése, egyszerűsítése, és ezzel összefüggésben az önkéntes jogkövetés támogatása. A digitalizáció egyik első lépése, az e-szja bevezetésével „2017-ben 1,9 millióan mentesültek a bevallás kitöltése alól, 2018-ban pedig a kiterjesztés 155 ezer őstermelőt és 16 ezer áfa fizetésre kötelezett adószámos magánszemélyt érint. Idén még 667 ezren választották a munkáltatói elszámolást, mintegy 30 ezer munkáltató terheinek csökkenését célozza, hogy jövőre helyettük a NAV elkészíti az elszámolásokat, de ha igény van rá, kimegyünk akár a munkahelyekre is, és segítséget nyújtunk a munkavállalóknak” – számszerűsítette az eredményeket az államtitkár helyettes.

Az előadást követő panelbeszélgetésen a vállalatok képviselői felvetették a kettősséget, amit a digitalizációval párhuzamosan továbbra is fennálló, a papíralapú dokumentumok megőrzésére és benyújtására vonatkozó kötelezettség jelent. Tamásné Czinege Csilla erre elmondta, hogy a hazai archiválási szabályokat egy már tíz éves, uniós szinten is szigorúnak számító jogszabály tartalmazza.  A digitalizáció irányába történő elmozdulás a NAV 2.0 egyik kiemelt célja, a most hatályos szabályok felülvizsgálata pedig már meg is kezdődött.

Izer Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára a hazai adópolitika hangsúlyairól és annak jövőbeli változtatási irányairól beszélt. Elmondta, hogy az elmúlt években a gazdaság fehéredése minden területen tetten érhető. Ezt bizonyítja, hogy 2013 után, főleg az EKÁER és online pénztárgép bevezetése következtében 22%-ról 15% alá csökkent az áfarés, ami már közelít az uniós átlaghoz. „300-400 milliárdos adóbevétel tudható ennek a fehéredésnek, és ez a tendencia a következő években folytatódhat, az áfarés akár 10% alá csökkenthető” – hangsúlyozta Izer Norbert.

Javaslatok az adórendszer jobbítására

Az adórendszer további jobbítása érdekében a vállalati és tanácsadói oldalról megfogalmazódott a konferencián többek között egy olyan javaslat, hogy a helyi iparűzési adó alapját néhány tétellel lehessen még csökkenteni, figyelembe lehessen venni a bérköltségek és az amortizációs költségek legalább egy részét, illetve, hogy a közvetített szolgáltatások esetében a jelenleginél egyértelműbb törvényi szabályozás és gyakorlat kerüljön bevezetésre. Felmerült, hogy a csoportos társasági adóalanyiság intézményének bevezetése a régiós versenyhelyzetben nagy előnyhöz juttatná Magyarországot, és nem jelentene különösebben nagy kiesést a költségvetésben.

A résztvevők felvetették, hogy a tranzakciós illeték alól kivételt jelenthetne az adók és bérek átutalása, a készpénzforgalmat teljesen megszüntető cégeket pedig illeték kedvezménnyel lehetne jutalmazni. További javaslat volt a kapcsolt vállalkozások közötti tranzakció illetékmentessé tétele is. A béren kívüli juttatások, illetve a reprezentáció témakörében az adózási szakemberek javasolták a jelenlegi rendkívül bonyolult szabályozás – amelyben különféle természetbeni juttatáshoz különféle adó- és járulékmértékek tartoznak – egyszerűsítését.

 

Fotók: Kiss Csanád

A rendezvényen elhangzott előadások a címre kattintva PDF-formátumban letölthetőek:

Adóstratégiai Nap 2018
Lambert Zoltán – a WTS Klient ügyvezető partnere

Az adóadminisztráció átalakulása
Tamásné Czinege Csilla – helyettes államtitkár, a NAV adószakmai ügyekért felelős szakmai helyettese

Adópolitika és jogalkotás 2018
Izer Norbert – helyettes államtitkár NGM

Önnek is van az adózásról véleménye? Ön is szeretné, hogy a magyarországi adópolitikát érintő javaslatait a kormány meghallgassa? Akkor ossza meg velünk javaslatát!

Lépjen velünk kapcsolatba!

Amennyiben bármilyen kérdése vagy megjegyzése van a WTS Klienttel, illetve szakmai anyagainkkal kapcsolatban, töltse ki rövid kapcsolatfelvételi űrlapunkat és hamarosan keresni fogjuk Önt.