2024. december 3.

A 2025-ös adócsomag

Érkezik a GloBE és számos ponton változnak a gépjárművekkel kapcsolatos kötelezettségek is

2025-os adocsomag

Elfogadta a Magyar Országgyűlés a 2025-ös adócsomag módosításait. A korábbi cikkünkben már ismertetett, október 29-én benyújtott javaslatok jó részét múlt héten, a november 26-ai ülésnapon szavazták meg. A 2025-ös adócsomag bérszámfejtést és HR szolgáltatásokat érintő változásait külön is ismertettük, alább jóval részletesebben vesszük sorra a vállalati döntéshozók számára fontos új adójogszabályokat.

Személyi jövedelemadó

A 2025-ös adócsomag talán a legtöbbeket érintő változása, hogy az igénybe vehető családi adókedvezmény havi összege a kétlépcsős növekedés értelmében, 2025. július 1-jétől – kedvezményezett eltartottanként – egy eltartott esetén 100 000 forintra, két eltartott esetén 200 000 forintra, illetve három eltartott esetén 330 000 forintra emelkedik. A második lépcsőben 2026. január 1-jétől ugyanezek az összegek 133 340, 266 660 és 440 000 forintra módosulnak.

Szintén a személyi jövedelemadót érintő módosítás, hogy szűkül azoknak a külföldi magánszemélyeknek a köre, akik jogosultak lesznek az első házasok, illetve a 25 év alattiak kedvezményének érvényesítésére. A jövőben ezeket a kedvezményeket csak az EGT-államok és a Magyarországgal határos nem EGT-államok állampolgárai érvényesíthetik majd.

A szálláshely-szolgáltatók esetében 150 000 forintra növekedik a szobánként fizetendő tételes adó éves összege azokon a településeken, amelyeken a tárgyévet megelőző második évben a vendégéjszakák száma meghaladta a kétmilliót.

Ahogy azt már múlt héten megírtuk, a 2025-ös adócsomag értelmében a jövő évtől béren kívüli juttatásnak minősül annak a keretösszegnek a meghatározott része, amelyet a munkáltató a 35. életévét be nem töltött munkavállalójának nyújt lakhatási támogatás címén – lakás bérleti díjának megfizetéséhez vagy lakáscélú hitel törlesztéséhez.

Emellett bővült a SZÉP-kártya felhasználhatóságának köre azáltal, hogy a SZÉP-kártya támogatás 2025-ben lakásfelújításra is felhasználható.

Szociális hozzájárulási adó

A 2025-ös adócsomag alapján szociális hozzájárulási adófizetési kötelezettség keletkezik a tartós befektetésekből származó jövedelem után (három évnél rövidebb lekötés esetén 13%, három és öt év között 8%, öt évnél hosszabb lekötésnél 0%).

A munkaerőpiacra lépő személyek után igénybe vehető adókedvezmény esetében munkaerőpiacra lépőnek tekintendő az a magyar állampolgár – vagy a Magyarországgal határos, nem EGT-ország állampolgára –, aki az előző évben, vagyis a foglalkoztatás kezdetének hónapját megelőző 365 napon belül legfeljebb 92 napig volt biztosítási kötelezettséggel járó munkaviszonyban vagy egyéni / társas vállalkozói jogviszonyban. A kedvezmény az első évben teljes összegben, ezt követően további hat hónapig 50%-os mértékben érvényesíthető.

A 2025-ös adócsomag kiegészítette továbbá a szocho-törvényt azzal a rendelkezéssel, miszerint a kifizetőt terhelő adót – ellenkező rendelkezés hiányában – a kifizető negyedévente állapítja meg, és a negyedévet követő hónap 12-éig vallja be és fizeti meg.

Számviteli törvény

A módosított számviteli törvény alapján a könyvvizsgálói kötelezettség nem kötelező azon esetekben, amikor a vállalkozó éves nettó árbevétele nem haladta meg a 600 millió forintot, illetve az üzleti évet megelőző két üzleti év átlagában a vállalkozó által átlagosan foglalkoztatottak száma nem haladta meg az 50 főt.

Érvénytelen továbbá minden olyan szerződéses feltétel vagy jognyilatkozat, amely arra kötelezi a vállalkozó legfőbb szervét, hogy egy meghatározott könyvvizsgálót, könyvvizsgáló céget vagy könyvvizsgáló cégcsoportot válasszon a jogszabályok szerint szükséges könyvvizsgálói tevékenység, illetve esetlegesen a fenntarthatósági jelentés ellenőrzésére.

Reklámadó

A 2025-ös adócsomag 2025. december 31-ig meghosszabbítja a reklámadó eddigi 0%-os mértékét azon adóalanyok esetében, akik nem minősülnek médiatartalom-szolgáltatónak, médiaszolgáltatónak, kiadónak vagy szabadtéri reklámhordozónak, illetve nem mentesülnek az adófizetési kötelezettség alól.

Társasági adó törvény

A látvány-csapatsportok támogatási lehetőségei kiegészülnek a sportcélú ingatlan üzemeltetési költségeinek támogatásával. Ebben az esetben a támogatás összege nem haladhatja meg az ingatlan üzemeltetési költségeinek 80%-át, illetve az EU bizottsági rendeletben a sportlétesítményekre nyújtott működési támogatásra vonatkozó bejelentési határértéknek megfelelő forintösszeget.

Általános forgalmi adó

A 2025-ös adócsomag leszűkíti azoknak az eseteknek a körét, amikor a közvetett vámjogi képviselő gyakorolhatja import esetében a megbízó adólevonási jogát. A rendelkezések pontosítják az adólevonási jog engedményezéséhez kapcsolódó, annak előfeltételeként meghatározott partnerellenőrzés részletszabályait is. Ezt az ellenőrzést a közvetett vámjogi képviselőnek kell elvégeznie.

2025. január 1-jétől fordított adózás alá tartozik majd a földgáz adóalany-kereskedők közötti értékesítése. A jogszabály adatszolgáltatási kötelezettséget ír elő mind az értékesítő, mind a földgázt beszerző adóalany tekintetében. A szigorítás megvalósítását átmeneti rendelkezések segítik.

A 2025-ös adócsomag a jelenleg hatályos rendelkezést meghosszabbítva, újabb két évvel, 2026. december 31-ig lehetővé teszi az egyes új lakóingatlanok értékesítése esetén alkalmazható kedvezményes 5%-os adókulcs alkalmazását. Ezt átmeneti szabály teszi lehetővé az elhúzódó építkezések esetében, amennyiben az építési engedély 2026. december 31-ig véglegessé vált. Amennyiben az építési tevékenység egyszerű bejelentéshez kötött, a kedvezményes adókulcs alkalmazásának feltétele, hogy a tevékenységet 2024. szeptember 30-ig bejelentsék (míg a magyar építészetről szóló törvény szerinti egyszerű bejelentés esetében a feltétel annak 2026. december 31-ig történő tudomásulvétele).

A jogszabály az áfatörvény 10. számú mellékletét módosítva előírja, hogy az áfabevallás részeként kötelezően előírt bejövő számlákról szóló adatszolgáltatás immár nem 1000 forintra kerekítve, hanem kerekítés nélkül, forintban kell, hogy tartalmazza a bejövő számlák adatait. Az áfabevallás továbbra is 1000 forintra kerekítve tartalmaz minden feltüntetendő adatot, a változás csak az adatszolgáltatást érinti.

Jövedéki adó

Változik az egyéb ellenőrzött ásványolaj és a gázolaj fogalma a Kombinált Nómenklatúra (KN)-kód módosulása miatt.

Az európai uniós adóminimum teljesítése érdekében a 2025-ös adócsomag módosítja egyes energiatermékek adómértékét. Emelkednek továbbá a dohánytermékekre irányadó adómértékek is.

Az alkoholtermékek jövedéki adómértékét a 2024 után minden évben kiigazítják az infláció mértének megfelelően. Ugyanez az adómérték-emelés az energiatermékek és dohánytermékek esetében a 2025-ös adónövekedés miatt 2025 után kezdődik.

Helyi adók

Módosul a telephely fogalma a légi személyszállítást végző vállalkozók vonatkozásában. A 2025-ös adócsomag értelmében nem keletkezik Magyarországon telephelye annak a külföldi vállalkozónak, amelynek illetősége szerinti állama részese a nemzetközi polgári repülésről Chicagóban 1944. december 7-én aláírásra megnyitott egyezménynek. Az elfogadott módosítások alapján ez a mentesség már a 2024. évi adókötelezettségre is alkalmazható.

Fontos, hogy a törvényjavaslatban szereplő, a különleges gazdasági övezetek megszűnésével kapcsolatos rendelkezéseket a parlament nem fogadta el.

Gépjárműadó és cégautóadó

Az új szabályozás bevezeti a gépjárműadó évenkénti valorizációját, amely szerint az adó mértékét a megelőző év adóösszegének és a Központi Statisztikai Hivatal által meghatározott, az előző év júliusára vonatkozó fogyasztóiár-index változásának figyelembevételével kell kiszámítani. Az így meghatározott adómértékeket a NAV minden év október 31-ig nyilvánosságra hozza a hivatalos honlapján. Ez a szabályozás a külföldön nyilvántartott gépjárművek adójára is vonatkozik.

Az elfogadott 2025-ös adócsomag értelmében a gépjárműadónál ismertetett valorizációs eljárás a cégautóadó kapcsán is bevezetésre kerül. Az adómértékeket a NAV a tárgyévet megelőző év október 31-ig közzéteszi a honlapján.

Az 5N és az 5P környezetvédelmi besorolással rendelkező gépjárművek 2026. december 31-ig mentesülnek a gépjárműadó alól, illetve nem tartoznak a cégautóadó hatálya alá sem.

Illeték

A törvényváltozások 2025-től biztosítják a gépjárművek és pótkocsik tulajdonjogának megszerzéséhez kapcsolódó illeték mértékének valorizációját.

A módosítások átalakítják az elsőfokú polgári peres eljárások tekintetében fizetendő illetékek mértékét is, a sávosan meghatározott kombinált szabályozás szerint. A módosítás lényegi eleme, hogy a kisebb pertárgyértékű – tízmillió forint alatti – perek esetében csökkennek az illetékek. Az illetékek a magasabb pertárgyértékű perek esetében emelkednek, és megszűnik az illeték felső határa.

Kiskereskedelmi adó

2025. január 1-jétől kibővül az adóalanyok köre azokkal a külföldi vagy belföldi illetőségű platformüzemeltetőkkel, akik kiskereskedelmi tevékenységet végző értékesítőknek biztosítanak piacteret. A bejelentkezés és első előlegfizetés határideje a tevékenység megkezdését követő 15. nap, vagyis sok esetben már akár 2025. január 15. is lehet.

A platformon keresztül végzett kiskereskedelmi tevékenység tekintetében nem a kiskereskedő, hanem a platformüzemeltető lesz az adóalany, vagyis a platformüzemeltető a platformon keresztül megvalósuló eladások tekintetében „kvázi” értékesítővé válik. Ugyanakkor, amennyiben a platformüzemeltető az adófizetési kötelezettségének nem tesz eleget, és az adótartozás tőle be sem hajtható, akkor az adó megfizetésére a platformüzemeltető helyett a kiskereskedő lehet majd kötelezett.

Regisztrációs adó

Lényeges változás, hogy a hibrid és plug-in hibrid gépjárművekre, valamint a hibrid meghajtású motorkerékpárokra vonatkozó adókedvezmény 2025. január 1-jétől kivezetésre kerül.

A 2025-ös adócsomag 2025. március 1-jétől új alapokra helyezi a regisztrációs adókötelezettség megállapítását is. Az egyes járművek adótétele a környezetvédelmi osztályba sorolásához kapcsolódó szorzószám és 45 000 forint szorzataként alakul majd.

Több más adónemhez hasonlóan, 2026-tól az infláció mértékével emelkedik majd a regisztrációs adókötelezettség is, ez praktikusan a 45 000 forint valorizálásával történik majd meg, amelyet ezer forintra kerekítenek majd. Az inflációval kiigazított összeget a NAV a tárgyévet megelőző év október 31-ig teszi majd közzé a honlapján.

A 2025-ös adócsomag globális minimumadóval kapcsolatos módosításai

Ahogyan arról már írtunk, a globális minimumadó alanyainak 2024. december 31-ig egy formanyomtatványon keresztül szükséges bejelentkezniük az adóhatóságnál. A 2025-ös adócsomag tartalmazza azokat az adatokat, amelyeket a nyomtatványon fel kell tüntetni. Megjegyezzük, hogy a bejelentkezési kötelezettség alól azok a vállalatcsoportok sem mentesülhetnek, amelyek Magyarországra tekintettel alkalmazzák a CbCR alapú mentességet.

A globális minimumadó, nemzetközileg ismert nevén GloBE szabályozás kapcsán azonban az egyik legjelentősebb változást a belföldi kiegészítő adóelőleg fizetési kötelezettség jelenti az érintettek körében. Az adó alanyainak ugyanis 2025. november 20-ig kell teljesíteniük az adóbevallási és adóelőleg fizetési kötelezettségüket a 2024-ben kezdődő adóévre vonatkozóan. Amennyiben az adózó igazolja, hogy adóelőleg kötelezettségének elmulasztása során jóhiszeműen járt el, mentesülhet a mulasztási bírság / adóbírság és késedelmi pótlék alól.

A 2025-ös adócsomag a GloBE kapcsán további pontosítást szolgáló változásokat is tartalmaz (pl. UTPR kalkulációs képlet, QDMTT kalkuláció vonatkozásában).

Az uniós vámjog végrehajtásáról szóló 2017. évi CLII. törvény módosítása

Az uniós vámjog kapcsán az egyik legjelentősebb módosítás, hogy a jogalkotó pontosítja az általános forgalmi adó biztosítása alóli mentesség feltételeit.

A változtatás megteremti a lehetőségét annak, hogy a vámhatóság kérelemre engedélyezze az általános forgalmi adó biztosítása alóli mentességet a vámigazgatási eljárásban annak a saját név alatt eljáró adóalanynak, aki a kérelem elbírálásának időpontjában a jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelel.

Amíg az AEO (Authorised Economic Operator / Engedélyezett Gazdálkodó) engedély felfüggesztés miatt nem használható, addig egyebek mellett az általános forgalmi adó biztosítása alóli mentesség sem alkalmazható.

Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvényre vonatkozó módosítások

A 2025-ös adócsomag alapján, ismételt jogsértés esetén az adóhatóság köteles lezárni az üzletet, kivéve, ha az adózó lemond a fellebbezési jogáról és a mulasztási bírság mellett egy „üzletzárást kiváltó bírságot” is befizet. Ez a bírság lényegesen magasabb, mint a sima mulasztási bírság:

  • 12 napos lezárás esetén a mulasztási bírság tízszerese
  • 30 napos lezárás esetén a mulasztási bírság húszszorosa

Ha az adózó nem teljesíti a feltételeket (lemondás a fellebbezésről és a magasabb bírság befizetése), az adóhatóság erről értesíti, és végrehajtja az üzletlezárást.

Kisvállalati adó

Ha a KIVA alanyiság egyesülés vagy szétválás miatt szűnik meg, de az adóalany ismételten KIVA alanyiságot választ, akkor az adóalanyiság kezdete a korábbi szabályozáshoz képest egy nappal korábbra, az egyesülés / szétválás napjára tevődik át.

Cikkünkben igyekeztük alaposan összefoglalni a 2025-ös adócsomag legfontosabb, vállalati döntéshozókat érintő elemeit. Ha kérdése van az itt részletezett szabályváltozásokkal kapcsolatban, a WTS Klient adótanácsadó csapata mindig készséggel áll ügyfelei rendelkezésére!

Lépjen velünk kapcsolatba!

Amennyiben bármilyen kérdése vagy megjegyzése van a WTS Klienttel, illetve szakmai anyagainkkal kapcsolatban, töltse ki rövid kapcsolatfelvételi űrlapunkat és hamarosan keresni fogjuk Önt.